Sokkal nagyobb gondot okoz a szemét a klímának, mint azt eddig gondolták
A klímakatasztrófával kapcsolatosan néha - igazából egyre többször - előkerül a hulladék is.
A klímakatasztrófával kapcsolatosan néha - igazából egyre többször - előkerül a hulladék is.
Az egyszer használatos műanyagok uralma végre valahára úgy tűnik, legalábbis visszaszorul.
A törvényhozás nem éppen arról híres, hogy elképesztő gyorsaságot lenne képes diktálni.
A cigaretta egyre inkább közellenséggé válik, hiszen amellett, hogy gazdaságilag komoly tényező, sajnos az egészségügyi kiadások növelése révén veszteségeket termel.
Kiemelt jelentőségű, hogy az emberek, minden ember megértse: a hulladék, mint olyan nem létezik!
Érkezik az új, 14-es IPhone, aminek a márka rajongói örülhetnek, de utána jön az IPhone 15-is, aminek pedig már a környezetvédők is örülni fognak.
A vizek szennyezésével kapcsolatosan hajlamosak vagyunk szinte kizárólag a tengereket és óceánokat emlegetni.
A hulladékcsökkentés jegyében egy újabb gyártó, a Realme is elhagyja az új telefonok esetében a töltő csomagolását.