December 4. Szerda, Barbara, Borbála

Kell nekünk az elektromobilitás

Állandó kérdés, hogy elektromos, vagy hagyományos hajtású járművet vegyünk. Mindnek van előnye, hátránya, de végső soron a pénztárcánk mozdíthatja elő az elektromobilitást.

Zöld zónapénzautóelektromos
2024. december 01. 14:00
Focus,Ev,Charger,Plugged,Into,Ev,Car,At,Home,Charging


Az elektromos járművek terjedésének üteme lassú, addig, míg állami támogatást nem kapnak. Az elektromobilitás fejlesztése pedig a klímacélok megvalósításához is kell, így idehaza is létezik a támogatás. 

elektromobilitás, töltőállomás
Az elektromobilitás idehaza is tarol. Fotó: Varavin88 / Shutterstock

Jelenleg magánszemélyek nem, de cégek pályázhatnak elektromos autó beszerzésre, és ezt szép számban meg is teszik. Eddig mintegy 4200 vállalkozás pályázott, összesen 5005 elektromos jármű beszerzésére

A támogatás összege akkukapacitástól függően 2,8–4 millió forint. Ez pedig azt is mutatja, hogy kis támogatással már örömmel lendül a piac az elektromos járművek irányába, hiszen két azonos jármű közt, melyek meghajtásban térnek csak el, az elektromos jellemzően még a támogatás mértékének összegénél is drágábbra jönne ki, mégis ide teszik a voksukat a cégek, hiszen az elektromosok fenntartása lényegesen olcsóbb. 

forrás

Nyitókép: Shutterstock

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!