Május 27. Hétfő, Hella

Trump megengedte: Alaszka védett területein is mehet az olajkitermelés

null

DonaldTrumpeddig sem arról volt híres, hogy mindent megtesz a környezetvédelemért, sőt. Most azonban megint bevitt egy gyomrost a Földnek, mely lépését bár nagyon jól meg tudja indokolni, kicsit sem örülünk majd neki hosszabb távon.

Az olaj és a gáz

Az energia az egyik legnagyobb mozgatórugója az országoknak. Adják - veszik, és akinek sok van, az bizony komoly hatalmi pozícióba is kerülhet. Az olaj kialakította ezeket a rendszereket, de a megújulókra való átállás jelentősen beleszólhat a hatalmi viszonyokba is.Trumpazonban ameddig csak lehet kapaszkodik a fosszilis energiahordozókba, és pénzt, illetve hatalmat igyekszik kovácsolni az USA készleteiből úgy, hogy közben a világ igyekszik megszabadulni a szén, az olaj és végső soron a földgáz szorításától is.

kép: John Gaps III - Associated Press

Az USA kormánya engedélyezte az olaj és gázkitermelést Alaszka északi-sarki területein, mely egyrészt nem jó hír a fosszilis energiahordozók eltűnését sürgető lépések tekintetében, másrészt egy 7.7 millió hektáros természetvédelmi területet érint, melyen olyan ritka állatok is otthonra leltek, mint a jegesmedvék.

Csapás vagy előny?

Alaszka kormányzója üdvözölte a döntést, amin nem isigazánlehetcsodálkozni. Ez ugyanis az államnak kulcsszerepet ad az USA gépezetében, ami nagyon előnyös mind politikai, mind gazdasági szempontból. Nem utolsó sorban pedig több ezer munkahelyet is létrehoz, mely jelentős gazdaságifellendüléstismagávalhozhat Alaszka számára.

kép: getty

Ugyanakkor a természeti kincseiről is híres államban most egy borzalmas seb keletkezik, mely nem csak neki, hanem az egész Földnek is fájdalmas lehet. A megújulókra való átállást Trump elnök nem igazán szorgalmazza, sőt, országát a párizsi klímaegyezményből is kiléptette. Erre ugyan a legtöbb tagállam azzal reagált, hogy magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik a megegyezést, de ezen sokat formál a koronavírus - járvány, illetve az azzal együtt járó gazdasági visszaesés. És mivel az országot nem köti az egyezség, így a légkör szempontjából kedvezőtlen lépéseket is könnyebben teszik meg a vezetők.

lead kép: kfqd.com