Április 16. Kedd, Csongor

Az emberiség 2/3-nak olcsóbb a szél és a napenergia bármi másnál

Világidőjárás
2020. május 03. 16:00
null

A koronavírus járvány erősen megkavarja az energiahordozók piacát, ami egyrészt jó, másrészt veszélyes is lehet. A negatív olajár sajnos rossz hatással lehet a zöld beruházásokra is, a járványhelyzet elmúltával pedig pofont kaphat a zöldítés a gáz és a szén oldaláról.

A világ azonban fejlődik, még a vírus ellenére is, ami egyértelműen a nap és a szélenergia javára válik.

Irány

A szén egyeduralma a piacon először a földgáz miatt tört meg, de ez még nem segített a bolygón. A szennyező energiahordozók uralma pedig addig tartott, míg olyan helyzetet nem teremtettünk magunknak, mely katasztrofális következményekkel fenyeget bennünket.

kép: bradutch.com

Most a világ erőfeszítéseket tesz azért, hogy tiszta energiatermelésre állhassunk át. Ennek adhat egy igen nagy lökést a járvány miatt bevezetett intézkedéscsomag, mivel megmutatja az embereknek, hogy igenis lehet másképpen, tisztábban, egészségesebben, ami kivétel nélkül mindenkinek jobb. De pofon is lehet belőle, hiszen a gazdaság élénkítése sokszor felülírja a hosszabb távú érdekeket, és könnyebb a szénre és földgázra támaszkodva újraindulni, mint a tiszta energiákat preferálva.

Árak

A döntésben az egyik legfontosabb részlet természetesen az energia előállításának ára. Ez mára a megújulók esetében jelentősen lecsökkent. Míg 10 évvel ezelőtt 100 dollárba került a szárazföldi szélenergiamegawattóránként, mára Brazíliában - ahol az egyik legolcsóbb ez az energiafajta – 30 dollárra mérséklődött. Csak tavaly, az év második felében 9%-os csökkenést könyvelhettek el a két legfontosabb megújuló forrással kapcsolatban.

kép: marketprimenews.com

Itt számolni kell a tárolással is, de szerencsére ebben az esetben is elmondható, hogy az árak közel a felére estek vissza mára, vagyis eljutottunk oda, hogy a világ népességének kétharmada számára napjainkban a nap és a szélenergia a legolcsóbb energiaforrássá vált.

Ezt a csökkenést a technológia feltartóztathatatlan fejlődésének, illetve az alkatrész árak csökkenésének köszönhetjük. A jó hír, hogy ez a fajta fejlődés nem állt meg, a tudósok egyre gyakoribb, vagyis olcsóbb anyagokkal érnek el kiemelkedő energiatermelési eredményeket, vagyis nagyon jó esélyünk van arra, hogy a világ valóban tiszta energiával élhessen tovább, ezt biztosíthatjuk be mi, egyszerű emberek azzal, ha tudatosan keressük a környezetbarát megoldásokat, rákérdezve a lehetőségekre, amikorcsak lehet, a tisztát választva.

lead kép: power-technology.com

klímaemberenergiaéletszélNap