Április 20. Szombat, Tivadar

Képes lenne egész Európa csupán szélenergiával működni? Bőven!

Éghajlat
2019. augusztus 26. 08:00
null

Kell a szél, hiszen jelenleg a szélenergia a legolcsóbban és hatékonyan kinyerhető energiaforrás a világon. Európa számára is hatalmas lehetőségeket rejt, amit most egy német tudósokból álló csoport tanulmánya lényegesen nagyobbra becsül, mint az eddigiek.

Mennyi az annyi?

Eddig sem volt kevés a becsült, elméleti kapacitás. Az európai területek mintegy negyede alkalmas arra, hogy szélerőművek telepítésére lehessen használni. Ekkora területennyilvánnem lesz termelés, de mivel a tanulmányok az elméleti lehetőségeket vizsgálják, így 1,3 millió négyzetkilométerrel lehet számolni.

kép:fool.com

Ezen a területen az óvatos becslések alapján is éves szinten 16 és 21petawattóraenergia termelhető, ami elképesztően hatalmas szám. Főleg, ha azt nézzük, hogy Európa jelenlegi áramtermelése éves szinten 3.6PWhkörül mozog. Vagyis az óvatosabb becslések alapján is bőven ki lehet elégíteni az energiaszükségletet kizárólag a szélre támaszkodva.

Az új tanulmány azonban ennél tovább megy, és becslései alapján az elméleti kapacitás nem “csak” 21, hanem 34.3PWhkörül is alakulhat, azaz nagyjából a tízszerese termelhető meg a szükséges energiának egyetlen év alatt, kizárólag a szélre támaszkodva.

Miért nő?

Sok tanulmány a jelenlegi turbinákkal kalkulált, ám nem számolták bele a termelő egységek fejlődését. Pedig azzal számolni kell, mivel a trendek nagyon erősen emelkedő ütemet mutatnak. A turbinák folyamatos fejlődésének hála az energiatermelés olyan magasságokat érhet el, amikről eddig nem is álmodtunk, ráadásul mindezt egyre olcsóbban.

kép:thegef.org

Persze azért azzal számolni kell, hogy ez a rendszer több összetevős. A teljes, megújulókra való átállás nem valósulhat meg Európában még egy jó darabig, hiszen ennek gazdasági, politikai akadályai vannak. Ráadásul a nagyon olcsó termelés sem egészen igaz, hiszen a szélenergia kinyerése időszakos. Ahhoz, hogy az energia folyamatosan elérhető legyen, hatalmas tárolókapacitásokat kellene építeni, az áramellátó rendszereket is át kéne építeni, amik jelentősen növelnék a költségeket. Ez azonban csak viszonylag kis akadály, tekintve a kontinens elszántságát a zéró emisszióra, valamint azokat a következményeket, melyeket a klímakatasztrófa kiteljesedése hozna magával.

lead kép:windpowerengineering.com

tisztaklímaemberenergiaEurópaszél