Június 15. Szombat, Jolán, Vid

Arthur elkapkodta - előbb érkezett a szezon első hurrikánja, mint kellene

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A klímakatasztrófa egyik velejárója az is, hogy egyre több és egyre durvább tájfun és hurrikán alakul ki az óceánok felett. Sőt, a szezon is egyre jobban kitolódik, hiszen hivatalosan csak június1-elindulna meg a 2020-as hurrikánszezon. Most azonban máris kopogtat Arthur.

kép: NOAA-GOES-East, RAMMB-CIRA

Florida már meg is érezte Arthur erejét, holott a hurrikán nem is ért partot, sőt, az előrejelzések alapján nem is fog, éppen kikerüli a szárazföldet. Ez egyrészt jó, hiszen így a károkozása lényegesen kisebb, másrészt minél több időt tölt az óceán felett, annál izmosabbá válhat. Ez pedig gondot jelenthet, ha megváltozik a haladásának iránya.

kép: watchers.news

Ez azonban egyelőre csak lehetőség, az eső, amit Florida kapott a nyakába azonban nem az. Bár maga a hurrikán központi része elkerüli a szárazföldet, a szelei így is megérkeznek, és bizony csapadékot is hoznak, bőségesen. Ráadásul a probléma nem csak Floridát érinti, a Bahamák is megérzi majd Arthur erejét. A szigeteknek pedig különösen rossz tapasztalataik vannak az ilyen viharokkal, hiszenDorianelképesztő pusztítást hagyott maga után tavaly.

kép: watchers.news

lead kép: nbcnews.com