Április 19. Péntek, Emma

Sem a svédeknél, sem az osztrákoknál nem működik többé szénerőmű

Éghajlat
2020. május 11. 16:00
null

Nagy lépést tett előre az egész világ, illetve pontosabban két nemzet, de lépésük mindannyiunknak öröm. Végre nem árválkodik egyedül Belgium abban a klubban, melyben azok az országok szerepelnek az Eu-ban, amik már egyáltalán nem használnak szénenergiát.

Klubtagok

Ráadásul rögtön két új tagot is köszönthetünk ebben a bizonyos társaságban, Ausztriát és Svédországot. A két nemzet ugyanis májusban már nem üzemeltet egyetlen szénerőművet sem, az utolsókat is bezárták április végén. Ez hatalmas előrelépés, hiszen a világ szénfüggősége még most is, a klímakatasztrófa tükrében is hatalmas.

kép: reneweconomy.com.au

A szénfüggőség annak ellenére is fennáll, hogy az EU szénerőműveinek 40% veszteséget termelt 2017-ben. Gondolhatnánk, hogy ezután biztosan nyereségesek lettek, ha már nem kerültek bezárásra, de ez nem igaz. 2019-ben már ott tartottunk, hogy közel 100%-kal került többe fenntartani egy szénerőművet, mint a megújuló lehetőségekre támaszkodni.

A lobby és a lehetőségek

Ebből is jól látszik, hogy az átállás messze nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Beleszól a dologba számtalan tényező mellett az igen erős lobby tevékenység, a megszokás és persze a pénz, hiszen az egyelőre még nagyobb mennyiségben összpontosula régi rendszermamutcégeinekkezében.

Ugyanakkor ma már ez sem elég, mivel a kár, amivel szembe kell nézni a klímakatasztrófa révén, már nagyon sok tényezőt felülír.

kép: AP Photo/J. David Ake

Svédország esetében ezremekül lemérhető. Az ország ugyanis 30-40 évvel ezelőtt szinte teljes egészében a fosszilis energiahordozóktól függött. Ennyi idő elegendő volt egy felkészült országnak ahhoz, hogy a teljes átállást levezényelje. Igaz, hogy a svédek sok dologban az élen járnak, de a példájuk nyomán mindenképpenérdemeselindulni. Ám ha nem akarunk ennyire messzire tekinteni, akkor elegendő az ablakon kinézni, csak a szomszéd országig ellátni, és ugyan ezt tapasztalhatjuk. A felismerést, hogy gazdasági és pénzügyi előnyt jelent az, ha a lehető leggyorsabban átállunk a megújuló energiaforrásokra. Ma a szén, holnap a gáz és az olaj, mert hosszabb távon ebben van az igazán nagy profit.

lead kép: davebuemi.com

tisztaklímaszénenergialevegőerőmű