2020. február 18. kedd
Bernadett

Ez a négy lépés megmentheti az emberiséget a klímaváltozástól

2019. május 21., 08:00
Ez a négy lépés megmentheti az emberiséget a klímaváltozástól

Egyre többen és egyre többet szeretnénk tenni a klímaváltozás ellen, a biodiverzitás megőrzéséért, a világ erdeinek megóvásáért, gyarapításáért, vagy a hulladékmentes életért. Ez azonban nem olyan egyszerű, mivel a problémakör nagyon összetett, így mindenki igyekszik a lehető legtöbbet megvalósítani azokból a részletinformációkból, melyek egy-egy híradás útján eljutnak hozzá. 

Ez nagyon jó, hiszen hatalmas előrelépést jelent, az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres azonban kifejtette, hogy az embereknek nyomást kell gyakorolni a politikusokra is, hiszen az igazi, ipari léptékű változtatás lehetősége az ő kezükben van, és mivel mi választottuk meg őket, érvényesíthetjük akaratunkat. 

kép: phys.org

Persze a politika már csak olyan, hogy a játszmákban elképesztő számú körülményt kell szem előtt tartani, így, ha nem fogalmazzuk meg nagyon pontosan, hogy mit is akarunk, akkor azt könnyen lehet úgy formálni, hogy bár lényegében megkapjuk, amit kértünk, ám mégsem változik meg a helyzet. 

Ennek megfelelően a főtitkár 4 pontban foglalta össze azokat a cselekvési lépéseket, melyekkel az emberiség valóban képes lesz lépni a klímaváltozás ellen, és valóban fenntartható, zöld világot teremthet maga körül. 

  • Nem kell a szürke, csak a zöld - a ma induló vállalkozások zöme már a zöld gazdaságban gondolkozik, a fenntarthatóságban, a körkörös, szemétmentes megoldásokban, melyek élhető bolygót eredményeznek. El kell felejteni minden más lehetőséget, csak ez jelenti az esélyt a túlélésre. 

  • Ne támogassuk a fosszilis üzemanyagokat - a főtitkár kifejtette, hogy egy igen  fonák helyzettel kell szembesülnie az embereknek: az adókból a kormányok rendre támogatják a fosszilis energiahordozók kinyerését, felhasználását, így technikailag a klímaváltozás fokozását. Ezt a gyakorlatot meg kell szünteti, és akármilyen fájdalmas is,  nem szabad tovább támogatni az ilyen vállalatokat és kezdeményezéseket. Hiszen ha így teszünk, akkor azért fizetünk, hogy tornádók, jégesők, extrém szárazság és áradások sora lepjen meg minket, amikért persze megint mi viselhetjük majd az anyagi terheket. 

    kép: smithsonianmag.com

  • Nem kell több szénerőmű - jelenleg is több szénerőmű nyitása van folyamatban, és terveznek is még néhányat, hogy kielégíthessék az emberiség energiaigényét. Ez azonban nem megfelelő irány, így az ilyen energiatermelő egységek nyitását meg kell tiltani, a meglévőket pedig a lehető leggyorsabban be kell zárni. 

  • Az adózás megváltoztatás igazi nyomás lehet – ha nem a bevételeket, hanem a kibocsátást adóztatnák, méghozzá igen erőteljesen, az hatalmas lökést adna a zöld gazdaság terjedésének, és a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Erre az eszközök is rendelkezésre állnak, csupán a döntés, és a szigorú betartatás hiányzik. 

lead kép: impakter.com