2020. október 1. csütörtök
Malvin

Nem kell eldobálni, már itt a fertőtleníthető bőrkesztyű!

2020. június 25., 12:00
Nem kell eldobálni, már itt a fertőtleníthető bőrkesztyű!

A koronavírus miatti pandémia hozadéka egy újfajta és jelentős mennyiségben eldobált hulladék: a szájmaszk. Több cikk is foglalkozott már azzal, hogy ezek a részben műanyagból készült termékek milyen környezeti terhelést jelentenek, hogy mennyire elszaporodott a számuk a tengerekben, illetve a partokon, parkolókban, szeméttelepeken. Azonban a gumikesztyű valahogy kimaradt a felsorolásból. 

Kesztyű 

Pedig ennek mennyisége is jelentősen megnőtt, hiszen pandémia egy szakaszában kifejezetten kérték, néhol köztelezővé tették használatát. Ez nem is csoda, hiszen így a kezünk sem szennyeződött a kórokozóval, és a kesztyű levétele után bátran lehetett az arcunkhoz, szemünkhöz, szánkhoz érni. 

kép: nbcnews.com

Csakhogy a kesztyűk esetében is igaz, hogy egyszer használatos termékekről van szó. Bár lehet bennük kezet mosni, a szappan és a fertőtlenítő is gyengíti az anyag szerkezetét, vagyis sokkal kevésbé lesz biztonságos a használata. Ennek megfelelően sajnos sokan el is hajigálják, mely jelentős környezetterhelést okoz. 

 

Járványok kora 

Azt is tudjuk, hogy a szakemberek szerint egyre többször találkozhatunk majd a járványokkal, vagyis a maszkok és kesztyűk jelentősége is megnő. Ma már bárki vehet olyan maszkot, mely mosható, vasalható és hatékony segítséget jelent a védekezésben, ráadásul így a környezeti terheléssel sem kell számolni. 

kép: karmapecsikesztyu.hu

A Karma Pécsi Kesztyű pedig piacra dobta a mosható, fertőtleníthető bőr kesztyűjét, amivel a másik hulladék kérdését is meg lehet oldani. A kesztyűt mosógépben nem lehet mosni, de a kezünkre húzva a csap alatt szappannal minden további nélkül. Igazából kesztyűben kell alaposan kezet mosni, majd hagyni megszáradni a ruhadarabot szobahőmérsékleten, mely így színét és puhaságát is visszanyeri. 

Sőt, a kézfertőtlenítő folyadékokat is lehet használni rajta, akárcsak a kezünkön. Itt is csak annyi a dolgunk, hogy úgy fertőtlenítjük a kezünket a folyadékkal, mint máskor, csak most kesztyűben.  

A többször is használható, kifejezetten hosszú élettartamú kesztyűkkel és a mosható maszkokkal a vírushelyzeteket is úgy vészelhetjük át, hogy közben nem feledkezünk meg arról, hogy egy Földünk van, és a hulladékra egy picikét sincsen szüksége! 

lead kép: hamiltonhealthsciences.ca