Március 29. Péntek, Auguszta

A koronavírus miatt az angol városok sokkal élhetőbbek lettek

Éghajlat
2020. április 20. 16:00
null

A koronavírus járvány jó hatással van a légszennyezettségi adatokra, az emberi tevékenység visszaszorulása miatt tisztulnak a vizek, az állatok is visszatérnek a tengerpartokra, mezőkre. Az Egyesült Királyságban még egy dologra lettek figyelmesek a járvánnyal kapcsolatban.

Dolgozz otthonról

A járvány elleni intézkedések közt az egyik leghatékonyabb az, ha minimálisra csökkentjük az emberi érintkezéseket. Ez pedig azzal jár, hogy minden olyan feladat, mely megoldható távmunkában, otthonról kerül elvégzésre, ami pedig nem, és halasztható, az bizony most egy darabig várni fog. Pontosan a halasztható kategória az, ami a Földnek is jót tesz.

kép: cityoftrees.org.uk

Az Egyesült Királyságban, mint a világon mindenhol, úgy gondolják, hogy csak az az igazán rendezett és szép, használaton kívüli közterület, ami centisre van vágva. Teljesen mindegy, hogy az az autópályák közti füves sáv, vagy éppen a járdák melletti füves terület, valamiért mindet rendszeresen nyírni kell, holott még a táblák is tiltják adott esetben, hogy rájuk lépjünk. Most a nyírás elmaradt, és ennek bizony következményei is vannak.

Burjánzó élet

Hogy milyen következményekkel jár a kaszálás elmaradása? Vadvirágokkal, méghozzá hatalmas mennyiségben. Minden olyan terület, melyet nem kellett tökéletesre nyírni most pompás színkavalkádba öltözött, és persze nem utolsó sorban visszatértek a beporzókis. Az élet burjánzik, ami nem csak az idei méznek tesz majd nagyon jót.

kép: dailyecho.co.uk

A virágok megjelenése az embereknek is hasznos,hiszenha csak rájuk nézünk, máris enyhül a szorongás és a rosszkedv, ami ebben az időszakban nagyon nem elhanyagolható segítség. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire javítják a vadvirágokkal érkező beporzók és más rovarok a közterek növényeinek állapotát.

Hasonló vonalon már több tanulmány is igazolta, hogy ha a vadvirágokat beengedjük a gyümölcsösökbe, vagy sávosan megszakítjukvelüka monokultúrás táblákat, akkor olyan hozamnövekedést lehet elérni, amire nem is számítanánk, ráadásul a termények íze, zamata is javul. A biodiverzitás visszatérése és kiteljesedése pedig olyan hozadéka az ilyen “hanyagságnak”, amely felbecsülhetetlenül hasznos az egész bolygó számára!

lead kép: dailyecho.co.uk

klímavirágjárványemberméhvárosélet