Március 29. Péntek, Auguszta

Létezik a fenntartható divat, de nem ott, ahol elsőre keresnénk

Zöld zóna
2020. március 15. 13:00
null

A fenntartható divat kérdése egy igen összetett probléma. Egyrészt azért, mert sok szemponton kell változtatni a gyártásban, másrészt azért, mert a vásárlók szemléletét is formálni kell, ami komoly kihívás.

Olcsó és divatos

A két szó egymás mellett garantálja, hogy a dolog nem lesz környezetbarát. Ez nem azt jelenti, hogy környezetbarát dolgokat csak drágán lehet vásárolni, hanem azt, hogy figyelni kell arra, mit veszünk. Az olcsó ruhák nagyobb tételű vásárlásteredményeznek, ám a minőségi kívánalmak itt már alacsonyabbak. Nem kell a ruhának 10 évig tartania, hiszen minden hónapban új kollekció érkezik, és azt is el kell adni.

kép: intergravity kikstarter

Sajnos ebből látható, hogy afastfashionáruházláncok akkor sem lehetnek fenntarthatóak, haújrahasznosítanak, és zöldítenek, ahol csak tudnak. A kevésbé olcsó, de még tökéletesen megfizethető ruhák esetében azonban már fontos, hogy tartósak is legyenek, de sokszor még ez is kevés.

Innováció

Hiába tartós egy ruha, ha könnyen koszolódik, és sokat kell mosni. Ebben az esetben rengeteg energiát, vegyszert és vizet emészt fel a hordása, ami nem jó. Arról már nem is beszélve, hogy ha az ember hízik, vagy fogy egy keveset, ami azért gyakran megtörténik, akkor a ruhának ezt követni kell tudni, és lehetőleg nem abba az irányba kell mozdulni, hogy az embernek vannak nagyobb és kisebb méretű ruhái is, hátha kellenek.

kép: intergravity kikstarter

Egy aKikstartetenindulóvállalkozáséppen ezeket a szempontokat tartja szem előtt. AzIntergravitymindent maga gyárt, vagyis a szövetek is helyben készülnek. Igyekeznek minél kevesebb textilhulladékkal dolgozni, de ami mégis keletkezik, abból kesztyűk készülnek, melyet ingyen ajánlanak fel az olyan munkakörökben dolgozóknak, akik sokat érintkeznek potenciálisan fertőző felületekkel (pl.: portások).

A ruhák méretben minimálisan állíthatóak, vagyis magunkra tudjuk azokat igazítani, és ami talán a most kialakult járvány szempontjából is kiemelten fontos, hogy Polygiene bevonatot kapnak a szövetek. Ez az anyag lehetővé teszi, hogy sokkal ritkábban kelljen mosni a ruhákat, és azok a mikrobák számára sem jelentenek ideális táptalajt, vagyis a ruhákon kevesebb kórokozó képes megtapadni.

Hogy maga az anyag előállítása és használata milyen környezeti terheléssel jár, arról nem szól a fáma, de elsőre jól hangzik az elképzelés. A koronavírus árnyékában pedig most már szinte biztos az is, hogy összegyűlik a pénz, és a cég 2020 júliusára megkezdi a ruhák szállítását is.

lead kép: qdrcst.com

ökoanyagdivatruhaemberélet