Ledarálja a mikroműanyagot egy kis rák, de ez nagyon nem jó....

A műanyag jelentette szennyezés világszinten okoz gondokat, ráadásul olyan mértékben, amire nem is számítanánk. A látható műanyagoknál még egy fokkal rosszabbak a mikroműanyag szemcsék, hiszen ezek a szervezetbe kerülve ott is rombolást okoznak.
Műanyag a gyomorban
Azt sajnos eddig is tudtuk, hogy egyes tengeri lények, mint a teknősök elfogyasztják a műanyagokat, egyszerűen azért, mert tápláléknak nézik azokat. A műanyag azonban azon túl, hogy nem emészthető, bélcsavarodást is okozhat az állatoknak, rengeteg életet követelve.
kép: quora.com
A műanyagok - bár a lebomlásuk sokszor több száz, akár több ezer évig is tarthat – a természetben nem maradnak egyben. A napsugárzás és más környezeti tényezők fizikailag aprózzák az anyagot, aminek következtében úgynevezett mikroműanyag alakul ki, mely 5mm-nél kisebb szemcsékből áll. Az egészen apró anyag sem jobb, mint az előző, sőt! Bár nem látjuk, vagyis úgy gondoljuk, a gond megoldódott, de a mikroműanyag a szervezetekbe kerülve gyulladásos folyamatokat indít el, ami komoly veszélyt jelent az egészségre, az ember esetében is. Hiszen a mikroműanyagokat mára mi is fogyasztjuk, akaratunkon kívül, egyre nagyobb mennyiségben.
Rákok
A Corki Egyetem kutatói a krilleket vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy az aprócska rákok a mikroműanyagot is elfogyasztják, de a többi állattal ellentétben az emésztőrendszerükben a mikro részecskék nanoméretűvé, azaz lényegesen kisebbé válnak. A sejteknél is kisebb szemcsék azután távoznak az állatokból, legalábbis részben. A pontos folyamatot egyelőre a tudósok sem értik, de tény, hogy lezajlik, ezt elektromikroszkópos vizsgálatokkal igazolták.
kép: planetexperts.com
Az ember nem igazán tudja eldönteni, hogy ez akkor most jó, vagy nem, hiszen a sejtnél is kisebb részecskék már igazán nem jelenthetnek olyan nagy gondot. Vagy mégis?
Sajnos jelenthetnek. A nanométerű műanyag sejtszinten képes változásokat okozni, ami olyan kihívás elé állítja az orvostudományt, mellyel eleddig sohasem találkozott. Ugyanakkor a folyamat, melyben a rákok emésztőrendszere tovább bontja a műanyagrészecskéket érdekes lehet abból a szempontból, hogy hogyan lehet ártalmatlanítani az emberi tevékenység egyik leggyilkosabb hulladékát, a műanyagot.
lead kép: alphadognutrition.com