Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Komolyabban hatott az emberre a klímaváltozás, mint gondoltuk

Éghajlat
2020. október 24. 08:00
null

Ugyan, mi lehet olyan szörnyű abban, ha néhány fokkal melegebb lesz a bolygó? - sokan még mindig ezen az egyetlen, rosszul feltett kérdésen lovagolva utasítják el a klímaváltozás jelentette problémákat. Lelkük rajta, de azért érdemes egy kicsit visszatekinteni, hiszen tudjuk, a történelem ismétli önmagát!

Klímakatasztrófa

Intenzív klímaváltozásra volt példa már korábban is (bár tény, hogy olyan üteműre, mint most, még nem), vagyis a klíma szkeptikusoknak vannak érvek a kezében. Az is igaz, hogy akkor is végbement klímaváltozás, amikor az emberi faj már jelen volt a bolygón, és mégis itt vagyunk! Ebből egyenesen következne, hogy simán túléltük a katasztrófát? Távolról sem!

kép: Rexfeatures

Egy frissen publikált tanulmányalapján ,melyet aOneEarthfolyóiratban tettek közzé, az ember ősei sem reagáltak túl jól a klímakatasztrófákra, a szélsőségessé váló időjárásra, és az ezzel egyszerre jelentkezőélővilágbeliváltozásokra. Igazság szerint az, hogy nem reagáltak jól, egy kicsit gyenge kifejezés, mivel konkrétan kipusztultak.

Kihalt ember?

Igen, az emberi faj sem egy egyenes vonalú, állandóan felívelő pályán fejlődött. Bizony, voltak elágazások, melyek némelyike sikeresnek bizonyult, némelyike pedig nem. Több Homo faj esetében is bizonyosságot nyert az a tény, hogy kipusztulásukban a szélsőségessé váló időjárás hatalmas szerepet játszott.

kép: history.com

A Homohabilis, a Homoheidelbergensis, a Homoneanderthalesis, vagy éppen a Homo sapiens egyes alfajai is az áldozatok közt szerepeltek. Mindegyik ős esetében bizonyítást nyert, hogy bár erősen küzdöttek a kialakult helyzet ellen - például megkeresték a legmelegebb régiókat - sorsukat képtelenek voltak elkerülni. Még a neandervölgyi embernek sem sikerült ez a bravúr, annak ellenére sem, hogy keveredett a modern ember őseivel.

Tulajdonképpen nem is az a nagy dolog ebben, hogy bizonyos fajokat kipusztít a klímakatasztrófa, hanem az, hogy ezen fajok közt mi, emberek sem vagyunk kivételek. A létünkhöz a hihetetlenül fejlett problémamegoldó készségünk ellenére is szükségünk van alapfeltételekre, melyek drasztikus változására nem vagyunk képesek maradéktalanul válaszolni. És most éppen ezek felé a drasztikus változások felé rohanunk, szorosra zárt szemekkel, és befogott fülekkel...

lead kép: independent.ie

pusztulásklímamelegemberhalálélet