Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

India fővárosában akkora a szmog, hogy be kellett zárni az iskolákat

Világidőjárás
2019. november 19. 12:00
null

Újdelhiben a szmog olyan méreteket öltött, amit itthon mi nem is igazán tudunk elképzelni. A tél egyébként sem kedvez a légszennyezettség mértékének, ám a főváros esetében most kritikus szintet ért el a szmog.

Újdelhi

Észak-India és a főváros számára a tél folyamatos küzdelem. Nem csak az időjárás miatt, pedig az is tartogat meglepetéseket, emlékezzünk csak a nyári időszakban jelentkező 50 fokos hőségre. Ilyenkor azonban nem a meleg a gondok forrása, hanem a levegő.

November elején Újdelhiben az épületek és a köztéri emlékművel sem igazán látszódtak a szmogtól. A helyi mérések alapján a légszennyezettség mértéke kilencszeresen haladta meg azt az egészségügyi határértéket, melyet a WHO meghatározott.

kép: hindustantimes.com

Ennek hatására a városban rendkívüli helyzetet hirdettek, és 5 napra az iskolákat is bezárták. A helyi hatóságok a lakosokat is figyelmeztették, hogy ne tartózkodjanak a szabadban, mert a légszennyezettség mértéke elképesztően magas.

Jelen esetben a gond kiváltója a tarlóégetés, mely az aratási szezont követi. Ennek a gyakorlatnak hála a füst keveredik Újdelhi forgalmának károsanyag kibocsátásával, és egy igencsak mérgező felhőbe burkolja be India fővárosát. Így pedig a világ legszennyezettebb levegőjűvárosánakszámít.

Nem csak a “köd” a gond

A szmogban nem az a legrosszabb, hogy az ember csak korlátozottan lát, vagy hogy a kormom és más részecskék megülnek a házfalakon, komor szürkeségbe burkolva a várost.

kép: telegraph.co.uk

A légszennyezettség az állami kiadásokat is jelentősen megnöveli, mivel komoly kockázatfokozó tényező a legtöbb betegség esetében. A tüdőgondokon felül keringési problémákat is kiválthat, de számos más területen is kockázatot jelent. Nemrégiben egy tanulmány egyértelműen bizonyította az úgynevezett csendes vetélés (előjel, vérzés fagy fájdalom nélkül bekövetkező vetélés) és a légszennyezettség kapcsolatát.

A levegő minősége pedig nem csak az emberekre, hanem minden más élőlényre is hatással van. A szmog ugyanis nem áll meg a város határainál, onnan távolabb is rombol, így pedig az élővilágban is károkat okoz.

lead kép: youtube.com

szmogfüstemberlevegővárosélet