Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

A városi emberek jobban ki vannak téve a vírusfertőzéseknek

Zöld zóna
2020. március 19. 12:00
null

A népesség tendencia szerint a városok felé húz. Ez nem lesz másképpen a jövőben sem, hiszen több a munkalehetőség, és az életminőség is magasabb lehet, de ennek bizony ára van, amit már nem biztos, hogy meg akarunk fizetni.

A város és a kényelem

Azok, akik vidéken töltenek néhány napotelőszörarra lesznek figyelmesek, hogy mennyivel tisztább a levegő. Aztán jön a nyugalom és béke érzése. Pár nap után azonban az is feltűnik, hogy itt nincsen olyan nagy választék a szórakozóhelyekből, vagy éppen az ételházhoz szállítókból. Sok esetbenegy étterem, vagy pizzéria áll csak rendelkezésre, vagyis nem olyan kényelmes az élet, mint a városokban, és nem is olyan pörgős.

kép: EPA-EFE

De ez vajon baj, vagy előny? Tény, hogy az emberiség nagyon szereti a kényelmet, és ezen nincs is mit csodálkozni. De sajnos az is tény, hogy a kényelemért olyan dolgokat is hajlandóak vagyunk feláldozni, amiket nem kellene. Kényelmes az eldobható műanyag használata, így sokáig használtuk is. Kényelmes az olcsó repülés, így nem is igazán szeretnénk lemondani róla. És kényelmes a városokban lakni, még akkor is, ha az egészségünk bánja.

Levegő és betegség

Sajnos a mostani koronavírus járvány kapcsán is látható, hogy a városi emberek sokkal nagyobb mértékben vannak kitéve az esetleges fertőzéseknek, mint vidéki társaik. A városlakók szervezetének meg kell birkóznia a légszennyezettség jelentette romboló hatásokkal is, ráadásul egymással is jóval gyakrabban kerülnek kapcsolatba.

kép: phys.org

A levegő minősége a szervezet egészségének, az immunrendszer működésének egy jelentős befolyásolója. Tény, hogy a rossz minőségű levegő bizony jelentősen rontja az immunrendszer hatékonyságát, míg a tiszta levegőn optimálisabb a szervezet működése.

A klímakatasztrófával kapcsolatban a legtöbbször “csak” az időjárási anomáliák kerülnek az érdeklődésünk homlokterébe, pedig a levegő minőségének romlása is kifejezetten veszélyes folyamat. Nem csak a koronavírushoz hasonló járványok kirobbanása lehet gyakoribb a rosszabb minőségű levegőt szívó városokban, de a mérgek bizony az élettartamot is sokkal alacsonyabbra nyomják. A tiszta levegő kincs, megőrzéséhez pedig a tiszta energiára való átálláson keresztül vezet az út.

lead kép: vagabondjourney.com

klímabetegségemberlevegővárosszennyezés