2020. október 30. péntek
Alfonz

A lejárt szavatosságú sörből energia lesz

2020. augusztus 24., 16:00
A lejárt szavatosságú sörből energia lesz

pandémia olyan szektorokat is érintett, melyekre nem is gondoltunk volna. Az alkoholok terén ugyanis nem számítottunk változásra, hiszen a bezártságban azért a sör ugyan úgy fogy, mintha az ember el is mehetne otthonról. Nos, mégsem... 

Ausztrália 

Az ország egyik legnagyobb sörgyárát is érzékenyen érintette a koronavírus járvány. Hiába várták itt is, hogy a recesszió majd elkerüli őket, ez nem így történt. A Lion Beer Australia bejelentette, hogy 90 ezer hordó, összesen mintegy 4,5 millió litert sört kiürít a készleteiből. 

kép: blog.edx.org

Az eladatlan sör jelentős veszteséget okoz minden gyártónak. És ebből hatalmas mennyiség van, ami már lejárt, vagyis hiába növekedne meg a kereslet, ez akkor is a veszteség oldalt erősítené. És valóban nagy mennyiségről van szó, az említett sörgyár készletkiürítése csak egy része a teljes veszteségnek, mely több millió liter sört jelent. 

 

Mi legyen veled? 

A sört csak úgy kiönteni nem lehet, hiszen az jelentős természetkárosítás lenne. A feldolgozott élelmiszerek vagy éppen az alkoholok nagyobb mennyiségben ilyen formában nem kerülhetnek vissza a természetbe. Más lenne a helyzet, ha csak vízről lenne szó, de azzal csínján bánnak az országban. A szennyvíztisztító üzemek energiafelhasználása ezt nagyon jól mutatja. 

kép: wolt.com

Bár a sör fájó veszteség, de pocsékba legalább nem megy. A Glenelg szennyvíztisztító átvette a lejárt sört a gyártóktól, hogy biogáz üzemében energiává alakítsa azt. Ez nem újdonság, hiszen a biogáz fejlesztéséhez a sör is kiváló, de más anyagokat is nagyobb mennyiségben hasznosítanak így. Ennek köszönhetően eddig is ilyen tiszta forrásból fedezte energiaszükségletének 80%-át az üzem.  

A mostani sörmennyiség azonban hatalmas lökést adott a biogáz üzemnek, aminek köszönhetően jelentősen túlteljesített. Az üzem vezetője elmondta, hogy hetente 150 000 liter lejárt sör felhasználásával havi szinten több, mint 350 000 köbméter biogázt tudtak termelni, mely mintegy 1200 háztartás energiaigényét volt képes fedezni. Vagyis a lejárt sör remek energiaforrásnak bizonyult az ország számára, ezzel valamivel mérsékelve a veszteségeket is.

lead kép: sciencenews.org