Március 29. Péntek, Auguszta

A kacsák etetése több gondot okoz, mint hinnénk!

Zöld zóna
2020. július 11. 12:00
null

Az ember alapvető jószándéka olykor nagyon nagy károkat képes okozni. Erre már felhívták a figyelmet a szakemberek tavasszal, amikor az emberek sorra gyűjtötték be az árvának vélt őzgidákat és más kisállatokat, akiket így valóban árvaságra ítéltek, holott anyjuk a közelben, rettegve figyelte, ahogy gidáját elvonszolják, és ezen nem segít a jószándék sem.

Beidegződés

Sajnos sokszor általánosítunk, és tesszük ezt úgy, hogy nem értünk az adott területhez. Nagyon jó dolog, hogy egyre többen helyeznek ki madáreleséget télen, és a vízről sem feledkeznek meg, ilyenkor, a nagy kánikulában sem. De a madarak etetése nem lehet általános jelenség, pontosabban fogalmazva nem minden madarat lehet, vagy inkább szabad etetni.

kép: wildernessawareness.org

Szinte minden mesekönyvben szerepel a jelenet, amikor a család elsétál a tóhoz, és kenyérmorzsákkal eteti a kacsákat, hattyúkat, más vízimadarakat. A kép ugyan valóban nagyon kedves, és a jószándék is egyértelműen érezhető, ezzel nagyon sokat ártunk.

Mi a baj?

Az MME szakemberei rámutatnak arra, hogy egy olyan tevékenység, mint a vízi madarak etetése alapvetően hibás, és nagyon sok káros hatással jár. Ezek között szerepel az, hogy a kenyér és más értéktelen táplálék hosszú fogyasztása miatt a madarak megbetegszenek, tömegesen és sokszor menthetetlenül.

Gondot okoz, hogy a vízi madarak számára a nyár folyamán a táplálék bőséges, de az etetéssel rászoktatjuk őket arra, hogy olyan területeken is megtelepedjenek, ahol egyébként nem maradnának életben. Ráadásul az etetéssel a vándorlási ösztönükbe is belekontárkodunk, aminek hatására - mivel táplálék van bőven - a madarak itthon maradnak. Ebből következik a sok jégbe fagyott madár képe a lapokban.

kép: pxhere.com

Sajnos az etetés növeli a madarak közti konfliktusokat is, és bizony az emberekkel valókonfrontálódás mértéke is megnő, ez pedig jelentősen rontja ezeknek a madaraknak a megítélését. Nem utolsó sorban pedig a feleslegesen kiszórt, nagy mennyiségű táplálék vonzza a patkányokat, melyek nagyon elszaporodnak a tavak környékén is.

A vízimadarak számára az etetés teljesen felesleges, sőt, káros folyamat, ezért hagyjunk fel vele. Igaz, így nem biztos, hogy olyan közel merészkednek hozzánk, de ha csendben, nyugodtan ülünk, akkor ezzel sem lesz gondunk, a madarak is a közelünkbenfognak totyogni és úszni, ehhez sem kenyér sem kukorica, sem semmilyen más eleség nem kell!

lead kép: blog.ivelvalleybirdfood.co.uk

madárköltözésökoszisztémaemberhalálélet