Április 20. Szombat, Tivadar

A Gamma vihar özönvízzel fenyeget

Világidőjárás
2020. október 07. 08:00
null

Gamma megérkezett a Yucatán-fészigetre. Lassan már megszokhattuk, hogy az idei szezonban szinte minden vihar rekorder, ez igaz Gamma esetében is, aki sokkal korábban érkezett, mint arra számítani lehetett volna, három teljes napot verve 2005-ben pusztító eddigi csúcstartóra (szintén Gamma néven ismert vihar).

kép: NOAA-GOES-16, RAMMB-CIRA

Az igazán nagy gondot Gamma esetében sem a szél, hanem a csapadékmennyiség jelenti. A trópusi viharok szeszélyesek, és a szélerejüket sem szabad lebecsülni, Gamma azonban egyelőre “csak” 70 km/h körüli szélerősséget produkál, és lassan cammog a szárazföldön.

kép: NOAA-GOES-16, RAMMB-CIRA

Éppen ez a cammogás jelenti a nagy kihívást, hiszen a hegyvidékekkel sűrűn átszőtt területen a nagy mennyiségű csapadék is sokáig jelen lehet. Ezen pedig a domborzati viszonyok csak rontanak.

kép: Rodolfo Flores-Xinhua

A nagyobb települések nem a hegyek oldalában, hanem jellemzően avölgyekbenkapnak helyet. Ilyenkor azonban nem csak azzal kell számolniuk, hogy jelentős mennyiségű eső hullik a fejükre, hanem azzal is, hogy a hegyekből alázúduló víz is a települések utcáit mossa majd, vagyis a károk sokkal nagyobbak lehetnek, mint amit az esőzés önmagában indokolna.

kép: Rodolfo Flores-Xinhua

lead kép: abcnews.go.com

viharklímaesőGammaemberélet