December 3. Kedd, Olívia

A Bacardi sem kér többet a műanyag palackokból

null

Tudjuk, hogy az igazán nagy kihívás a műanyagok kivezetése terén a csomagolástechnika miatt adódik. A műanyagok ugyanis például az élelmiszerek esetében igen kedvező csomagolási feltételeket teremtenek, hiszen olcsók, és élelmiszer-biztonsági szempontból is kielégítő védelmet képesek nyújtani. Ez ugyanakkor nem vigasztal minket, ha arra gondolunk, hogy lebomlási idejük 500 év....

Váltás

A világ egyre jobban küzd az egyszer használatos műanyagok ellen, és ez még csak a kezdet. A sorba az “újrahasznosítható” műanyagok isbeállnak, hiszen messze nem úgy működikújrafelhasználásuk, mint gondolnánk. Az újrahasznosítható kifejezés a fejekben egy egészen más képet fest, mint amire a műanyagok képesek. Sokkal inkább az üveggel lehetne összhangba hozni. Ez az anyag ugyanis akárhányszorújraönthető, minőségi romlás nélkül. A műanyagok esetében ez nem igaz. Sok PET palack, bár rendelkezik az újrahasznosítható jelzéssel, csupán pár alkalommal vethető alá a folyamatnak – de minden műanyag esetében igaz, hogy véges számban újrahasznosítható. Ennek oka, hogy az eljárás során az anyag szerkezete egyre alacsonyabb minőséget produkál, vagyis előbb vagy utóbb mindenképpen a szeméttelepen (tengerben, gyomrokban,véráramban,stb.) végzi, és onnanindulhataz 500 év...

kép: kép: inhabitat.com

A csomagolástechnológia is kénytelen lesz elfogadni a váltás kényszerét, ezzel nem is nagyon lehet vitatkozni. Azonban, hogy a gyártók mennyire hajlanak a változtatásra, az már rajtunk is múlik, hiszen választásunkkal, vásárlásunkkal diktáljuk a trendet!

Bacardi

A Bacardi éppen ezért határozott úgy, hogy elébe megy az igény széles körű megjelenésének, és elkezdi a lépegetést a 2030-ra kitűzött 100%-os műanyagmentesség felé.

A Bacardi cég termékei sokszor üvegbenkapnakhelyet, de sok esetben itt is megjelenik a műanyag. Ezen változtat most a cég, méghozzá egy olyan megoldással, ami már bizonyított. A műanyagotDanimerScientificNodaxPHA anyagából készítik el, mely egyrészt rendelkezik a műanyagok előnyös tulajdonságaival, másrészt képes 18 hónap alatt önmagától lebomlani a természetben is!

kép: inhabitat.com

Ezt úgy képes elérni, hogy előállításához növényi olajokat használnak, melyek természetes lehetőséget teremtenek a lebomlásra úgy, hogy közben a környezetet sem szennyezi a palack. Az már más kérdés, hogy ehhez szója-, pálma- és repce olajokat használnak (más növényi olajok mellett), melyek közül sajnos nem mind érdemelhetné ki pikk-pakk a környezetbarát jelzőt. Persze a szójaolaj és a pálmaolaj is beszerezhető fenntartható forrásból, de amíg lesz olcsóbb megoldás, addig sokan fogják azt választani.

Mindenesetre az italgyártó, mely többek közt a BombaySapphiregin, a GreyGoosevodka, aPatrón tequila, vagy a Martini vermut tulajdonosa is, most elindult egy úton, melynek végállomása remélhetőleg egy minden szempontból fenntartható, működőképes modell lesz.

lead kép: moodiedavittreport.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!