Március 29. Péntek, Auguszta

Íme a leginkább környezetbarát csomagolóanyag

Zöld zóna
2020. november 15. 16:00
null

A kereskedelem az egyike azoknak a hatalmas szennyezőknek, akik műanyagokkal árasztják el a világot. Ez nem is feltétlenül azért van, mert sok műanyag terméket árulnak, sokkal inkább annak köszönhető, hogy termékeiket kénytelenek csomagolni, illetve védeni az utaztatások során.

Védelem - 500 évre...

A polisztirol gyöngyök, esetleg kis hurkák, nagyobb darabok, formára öntött tartók mind arra hivatottak, hogy óvják azt a tárgyat, amit közéjük helyeznek. Ugyanezen az elven működik a levegővel töltött műanyagfólia - igen, az is, melyet annyira szeretünk pukkantgatni -, vagy éppen a szivacs.

A gond az, hogy ezeknek a dolgoknak a végfelhasználó nem veszi hasznát. Vissza nem gyűjtik, mi pedig a terméket rendeltük, nem acsomagolást, kvázi arra semmi szükségünk nincsen. A legtöbb esetben némi pukkantás után a szemétben végzik, és ezek bizony egyszer használatos műanyagok, melyek lebomlási ideje akár 500 év is lehet.

A csomagolás persze megoldható sokkalkörnyezet barátabbmódon is, papírral, akár kerámiával, csak éppen a törékenység kérdése marad a levegőben. Arra ugyanis hathatós válasz még nem született, hogyan is lehetne óvni a törékeny szállítmányokat.

Gomba

AzAmengyertyagyártó növényialapúgyertyákat gyárt és forgalmaz, melyek csomagolása porcelán. Ám a törékenyszettetcsak akkor lehet biztonságosan szállítani, ha az polisztirol formában kap helyet. Így azonban fura helyzet áll elő: egy 50 órát égő gyertya 500 éves lebomlási idővel társul. Ezt azonban a cég vezetői nem szerették volna.

Itt lép be a képbe aGrownnevű startup. A cég növényi hulladékokból ésgombafonalakbólkészít olyancsomagolást, mely megóvja a terméket. Egy elegyet készítenek, melyetfelvisznekegy formára, amit a termékre igazítanak. Hagyják 5 napig nőni a gombafonalakat, majd eltávolítják a már kész “csomagolást”, hogy kiszáradjon, és ne nőjön tovább. A végeredmény: gombába csomagolt törékenyholmi, mely tökéletes védelemnek örvend.

Miután pedig kicsomagoljuk a terméket, amire vágytunk, a csomagolóanyag mehet a komposztra, hiszen maradék nélkül, néhány nap alatt lebomlik.

képek és lead kép: dezeen.com

műanyagcsomagkörnyezetgombaemberszállítás