Meddig marad ez így? A parajdi sóbánya, Székelyföld egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, immár több mint két hónapja zárva tart a májusi áradás következményei miatt.
A bányát teljesen elöntötte a Korond-patak vize, a helyreállítási munkálatok pedig lassan és komoly nehézségekkel haladnak. A helyi hatóságok újabb 30 nappal meghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon, így augusztus elejéig biztosan nem lehet szó a bánya újranyitásáról. A parajdi sóbánya sorsa így továbbra is bizonytalan, miközben a helyiek és a turisták egyaránt várják a fejleményeket.
Május 8-án hirdettek először veszélyhelyzetet Parajdon, miután a megáradt Korond-patak vize átszakított több természetes védőréteget, és beszivárgott, majd bezúdult a sóbánya tárnáiba. Az elárasztás néhány nap alatt a bánya teljes lezárásához vezetett. Nemcsak a gyógyászati célokat szolgáló turisztikai szintet öntötte el a víz, hanem a legújabb fejlesztés alatt álló Telegdy-bányát is. A sós víz által elöntött térségekből azóta sem sikerült teljesen kiszivattyúzni a vizet, a helyreállítási munkák akadoznak.
A hatóságok azóta is próbálják stabilizálni a helyzetet. A környező lakosság egy része továbbra is veszélyben van, hiszen a bánya feletti területeken földmozgásokat és beszakadásokat tapasztaltak. A Dózsa-bánya fölötti területen például az egyik korábbi beomlás tovább szélesedett.
A legfontosabb feladat a Korond-patak elterelése lenne, hogy több víz már ne zúdulhasson a sóbányába. A munkálatok azonban nem haladtak az ütemterv szerint. Az eredetileg július 1-jére kitűzött határidőt előbb betonhiány, majd technikai nehézségek – például a hegesztési munkálatok elhúzódása – miatt sem tudták tartani. Az Országos Sóipari Társaság szerint legkorábban július 18-ra készülhetnek el a patak elterelésével, de már most is legalább tíz napos csúszással számolnak.
A következő lépés egy új, vízhatlan meder kialakítása lesz, ami a szakemberek szerint maximum 1375 méter hosszúságú lesz. A tervezéshez még várják a vízügyi hatóságoktól a szükséges adatokat, többek között a várható vízhozamokról.
A parajdi sóbánya nem csupán egy ipari létesítmény vagy gyógyhely: évente több százezer turista fordult meg a föld alatti kamrákban, ami komoly bevételt jelentett nemcsak a bányaüzemeltető Salromnak, hanem a helyi gazdaságnak is. A látogatók elmaradása több száz vendéglátóhely működését sodorta veszélybe, az alkalmazottak közül sokan már most bevétel nélkül maradtak.
Emellett a közeli településeken élők biztonsága is nap mint nap kérdéses. A kijelölt veszélyzónában kilakoltatási rendelet van érvényben, és a környéket rendőrök és csendőrök járőrözik. A hatóságok egyelőre nem tudnak pontos választ adni arra, mikor nyithat újra a bánya, és mikor térhet vissza az élet a normális kerékvágásba Parajdon.
Nyitókép: ZUMAPRESS.com / Northfoto/Daniel Alfoldi
MTI