A fehér rizs sötét oldala: többet árt a klímának, mint gondolnánk?
Kevesen gondolnak arra, hogy a mezőgazdaság milyen terhelést ró a környezetre, pedig nem merül ki a hatalmas marhalegelőkben és a vegyszerezésben. A rizstermesztés környezeti hatása most mégis a figyelem középpontjába került: egy friss kutatás szerint ugyanis bőven van mit a rizsföldek számlájára írni.
Kedvenc köretünk majszolása közben ugyan nem az ázsiai földek és a klímaváltozás problémáján szoktunk gondolkodni, pedig a tányérunkra kerülő falatok szoros összefüggésben állnak a globális folyamatokkal. A rizstermesztés környezeti hatása ma már nem csak elméleti probléma, hanem kőkemény adat: a szántóföldi kibocsátás 43 százalékáért ez az egyetlen növény felel. Nem a traktorok füstje a fő gond, hanem az, ami a víz alatt történik.
Mit kell tudni a rizstermesztés környezeti hatásáról - dióhéjban
- Az elárasztott rizsföldek oxigénmentes talaja metánt termel, amely erőteljes üvegházgáz.
- A lecsapolt tőzeges területek szén-dioxidot szabadítanak fel, ami évszázados szénkészleteket éget el.
- A szintetikus műtrágyák felesleges nitrogénje dinitrogén-oxidot juttat a levegőbe.
- A probléma megoldható a termelés drasztikus csökkentése nélkül is, de ehhez komoly szemléletváltás kell.
Miért káros a rizstermesztés a klímára? És miért nem hallottunk róla eddig?
Talán azért, mert a rizs az egyik legősibb és legfontosabb élelmiszernövényünk. Milliárdnyi ember alapétele, kultúrák szíve, évezredes hagyomány. Nem könnyű arról tárgyalni, hogy a termesztése komoly terhet ró a bolygóra, különösen akkor, ha az érintett gazdák nagy része szegény, kis területen dolgozó földműves a messzi Ázsiában.
De a tudomány nem ismer kíméletet. A Nature Climate Change folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint 2020-ban a globális szántóföldi kibocsátások 70 százaléka mindössze két forrásból jött: elárasztott rizsföldekről és lecsapolt tőzeges talajokról. Ez pedig nem elhanyagolható környezeti ártalom.
Víz alatt, levegő nélkül: így termel metánt egy rizsmező
Képzeld el, hogy a talaj hetekre, néha hónapokra víz alá kerül. Oxigén nincs, a mikroorganizmusok mégis dolgoznak: ilyenkor metánt termelnek a lebomló növényi anyagból. Ez a gáz aztán lassan, de biztosan a légkörbe kerül.
Meleg éghajlaton, ahol a tenyészidőszak hosszú, ez a folyamat hónapokig tart. Kelet-Ázsiában, ahol a világ rizsmennyiségének nagy része terem, a folyódelták és alacsony síkságok mentén, ezeket a területeket szinte egész évben víz borítja. Elképzelheted könnyen, így milyen elképesztő mennyiségű metán termelődik.
A megoldás elméletben egyszerű: időközönként le kellene csapolni a táblákat, jobban kellene kezelni a betakarítás utáni szalmát, és pontosabban időzíteni a trágyázást. A valóságban viszont sok esetben a vízgazdálkodási szabályok és az öntözőrendszerek nem teszik lehetővé ezt a fajta rugalmasságot.
A tőzeglápok: amit egyszer lecsapoltak, az nehezen jön vissza
A másik nagy ludas a tőzeges talaj. Ezek a területek évszázadok alatt felhalmozódott, részben elbomlott növényi anyagból állnak, és amíg nedvesek, addig a bennük tárolt szén megmarad. Ha azonban lecsapolják őket termőföld céljára, oxigén kerül a talajba, és a szén gyorsan szén-dioxiddá alakul.
Mario Herrero, a tanulmány vezető szerzője bevallotta: még őt is meglepte, mekkora szerepet játszanak a tőzeglápok a globális kibocsátásban. Az arány ugyanis jóval magasabb volt a legvakmerőbb találgatásoknál is.
A visszanedvesítés elvben gyors megoldást kínál, a kibocsátás hamar csökkenne. A baj az, hogy ezeken a területeken sokszor generációk óta működő gazdálkodási rendszerek vannak, helyi munkahelyekkel együtt. Ezt a rendszert pedig nem lehet egyik napról a másikra átírni.
Műtrágya: a jóból is megárt a sok
A modern mezőgazdaság nitrogénfüggő. A baj csak az, hogy a növények nem tudják felvenni az összes kijuttatott műtrágyát. A maradékot a talajban lévő mikrobák dinitrogén-oxiddá alakítják, ami egy másik igen agresszív üvegházhatású gáz. Ez a probléma nem csak Ázsiát érinti, hanem a nyugati világ gabonatábláit is.
A megoldás a „precíziós adagolás” lenne. Kevesebb vegyszer, de azt pontosan akkor és oda, ahol a növénynek szüksége van rá.
Pénz, térkép, prioritás - Enyhíthető lenne a rizstermesztés környezeti hatása
A Cornell kutatói nem csupán problémát azonosítottak, térképet is rajzoltak hozzá, amin körülbelül 10 kilométeres rácsokra bontva megmutatják, hol van a legtöbb tennivaló, és hol hozza a legtöbb hasznot egy-egy beavatkozás.
Ez azért fontos, mert a mérséklési források végesek. Nem mindegy, hogy egy ország vagy egy vállalat mire költ: egy rosszul célzott intézkedés nemcsak pénzpazarlás, hanem akár új szennyezési gócpontokat is létrehozhat, ha a termelés máshova tolódik.
A szubnacionális elemzés - vagyis az, hogy nem országos, hanem helyi szinten nézzük a kibocsátást - eddig hiányzott ebből a képből. Most viszont megvan. A kérdés csak az, hogy a döntéshozók mit kezdenek vele.
Nyitókép: Pablesku
