Megfejtették az antarktiszi Vérzuhatag rejtélyét
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.huVöröslő sebhely virít a hófehér tájon: évtizedekig borzongtak a kutatók és az utazók a Taylor-gleccser lábánál feltörő látványtól. Most végre pont kerül a találgatások végére, és kiderült, pontosan mi táplálja az antarktiszi Vérzuhatag ijesztő, rozsdavörös vízsugarait.
Az antarktiszi Vérzuhatag nem legenda, nem urban myth, és nem valami sarkvidéki horrorfilm kelléke. Valódi, dokumentált jelenség, amelyet először 1911-ben írtak le, és azóta sem hagyott nyugodni senkit, aki egyszer meglátta vagy olvasott róla. Az Antarktisz egyik leghátborzongatóbb természeti látványossága évtizedekig tartotta kézben a tudósokat, ám egy friss kutatás most véget vethet a találgatásoknak.
Amit az antarktiszi Vérzuhatag titkáról tudni érdemes
- A vörös színt nem algák, hanem a vízben lévő, oxidálódó vasrészecskék okozzák.
- A folyadék egy kétmillió éves, elzárt földalatti tartályból származik.
- A víz extrém magas sótartalma miatt nem fagy meg a mínuszokban.
- A felszínre törést a gleccser lassú mozgása által keltett hatalmas nyomás okozza.
Miért vörös a víz, ha nem a mikroalgák festik meg?
Amikor Thomas Griffith Taylor 1911-ben rábukkant a jelenségre, még azt hitte, valamilyen furcsa vörös alga színezi meg a gleccser jegét. Ez a tévhit sokáig tartotta is magát, de a modern technológia végül leleplezte a valódi felelőst. A titok nyitja a vízben található apró vasrészecskék jelenléte. Ezek a nanogömbök akkor keletkeztek, amikor ősi baktériumok a jég alá szorulva, fény és oxigén nélkül elkezdték lebontani a kőzeteket.
Amint ez a vasban gazdag folyadék eléri a felszínt és oxigénnel érintkezik, azonnal rozsdásodni kezd. Pontosan úgy, mint egy régi vasszög a kerítésen, csak itt a folyamat látványos és gyors. Az eredmény pedig egy olyan intenzív vörös szín, mintha a Taylor-gleccser ténylegesen vérezne.
Miért tör a felszínre a vérszínű víz?
Ez volt a legnehezebb kérdés. Azt korábban is tudtuk, hogy a hipersós víz alacsony hőmérsékleten sem fagy meg, mivel a só egyszerűen megakadályozza. De hogy miért tör időnként a felszínre, az sokáig rejtély maradt.
Az Antarctic Science folyóiratban idén megjelent kutatás GPS-adatok, hőérzékelők és a 2018-as kitörésről készült felvételek elemzésével adott választ. A Taylor-gleccser lassan, folyamatosan mozog lefelé. Ahogy halad, a tömege egyre nagyobb nyomást gyakorol az alatta lévő, sós vízzel teli csatornákra. Ez a nyomás addig épül fel, amíg a jég enged, és a víz repedéseken át kitör. Olyan, mint egy palack szénsavas víz, amit megráznak, aztán kinyitnak.
Ami igazán érdekes: a kitörés után a gleccser lelassul. A felszínre törő víz egyfajta hidraulikus fékként működik. Szép, komplex rendszer, és még közel sem értjük teljesen.
A hipersós víz, ami fittyet hány a fagyra
Joggal merülhet fel a kérdés: hogyhogy nem fagy meg ez a víz az antarktiszi télben? A McMurdo-szárazvölgyekben extrém hideg van, a hőmérséklet -20°C alá is lemehet, a víz mégis folyékony marad. A trükk a sótartalomban van. Ez a hipersós víz körülbelül háromszor sósabb, mint az óceánok vize, így a fagyáspontja sokkal alacsonyabb, mint az édesvízé.
Ez a különleges sós oldat olyan, mint egy időkapszula. Kétmillió évvel ezelőtt az óceán visszahúzódott erről a területről, és egy sós tavat hagyott hátra, amit aztán betemetett a növekvő gleccser.
A kutatók azonban attól tartanak, hogy a globális felmelegedés felboríthatja ezt a kényes egyensúlyt. Ahogy a jég vékonyodik és a belső nyomásviszonyok megváltoznak, a Vérzuhatag talán még intenzívebbé válik, vagy éppen ellenkezőleg: végleg elapadhat a forrása.
Nyitókép: Peter Rejcek / Northfoto
