Vajon becsapódik a Földbe az Apophis aszteroida? – A NASA kapott haladékot a megfigyelésére
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.huAz utolsó utáni pillanatban kapott haladékot az OSIRIS-APEX űrprogram. Ez a program közelről követné végig 2029-ben az Apophis nevű kisbolygót, amely nagyon közel halad el a Földhöz.
Sokáig kérdéses volt: vajon becsapódik az Apophis a Földbe? És bár kiderült, hogy nem, a veszély elhárult, további megfigyelést igényel. Ezt pedig most az utolsó pillanatban megkapta.

Egy évet kaptak az Apophis megfigyelésére
Újabb egy év haladékot kapott a NASA, de így is minden évre újra pályára kell állítani a programot, hiszen a hosszú távú folytatás még mindig nem garantált. Azonban most az utolsó pillanatban 20 millió dollárt ítéltek meg egy évnyi tovább működésre. Ennek pedig örülhetünk, hiszen az űrszonda nagyon hasznos: ez a platform vett 2020-ban mintát a Bennu aszteroidáról, majd a mintakapszulát hazahozta 2023-ban. Mivel szuperül sikerült a "hadművelet", ezért most a 400 méteres Apophis megfigyelését tűzték ki célul, hiszen a Föld közvetlen közelében fog elhaladni 2029-ben, nagyjából 36 ezer kilométerre, tehát annyira közel, hogy szabad szemmel is látható lesz.
Mivel ez egy hatalmas esemény lesz, ezért mindenképpen fontos volt, hogy tanulmányozhassák a kisbolygót. És ahogy a Bennun is, most is sikerrel járna, ebben biztosak vagyunk. Bár itt megfordul a fejünkben: ha ilyen közel halad el a Föld mellett, nem jelenthet ránk veszélyt? Főleg úgy, hogy szabad szemmel látható? Ez jogos felvetés, azonban mindenkit megnyugtatunk: szinte lehetetlen, hogy 2029-ben becsapódjon.
Biztosan nem ütközik?
Az Apophis kisebb becsapódási kockázatot jelentett, de a számítások szerint biztosan nem fog becsapódni 2029-ben, de mivel időről időre visszatér a Föld körüli pályára, ezért nem zárható ki a hosszú távú kockázat. A kutatók most azt remélik a megfigyeléstől, hogy sikerül megérteni az aszteroida szerkezetét, és azt, hogy ez a gravitációs közelség hogyan hat az égitestekre. Változik-e a pályája, a forgási állapota, felszíne? Ez nem pusztán kíváncsiság: ha valaha el kell térítenünk egy aszteroidát, a viselkedésük nagyon fontosak, életbevágóan.
Ez a megmenekülés azonban sajnos nem jelent biztos jövőt, hiszen a finanszírozás Amerikában évente újra van tárgyalva, így 26-27 után ismét terítékre kerül a dolog. Egy további, súlyos következmény már most jelentkezik: bár a hardver működhet tovább, a tudományos csapat idén nem kapott forrást aktív kutatómunkára, így elemzés, tervezés, publikáció, sőt a fiatal kutatók mentorálása is leállt. Ez különösen fájó, mert épp az ilyen hosszú küldetések nevelnek ki új generációs vezető kutatókat — a mostani vezetők maguk is így nőttek fel az OSIRIS-REx alatt.
A tény tehát kettős: az űreszköz megmenekült — a tudomány jégre került.
Nyitókép:Nazarii_Neshcherenskyi / shutterstock
Forrás: livescience