
Bár a zöldellő jelző ma már furcsán hat a sivatag neve elé illesztve, ez nem volt mindig így. A világ leghatalmasabb sivataga, a Szahara ugyanis nagyjából 5000 éve vált kietlen homokpusztává. Előtte zöld volt és az élet is sokféle formában volt jelen benne.
A Kína méreteivel vetekedő Szahara most is a figyelem középpontjában van. Nem csak azért, mert hatalmas és nem csak azért, mert terjeszkedik. A figyelem azért is ráirányul, mert most igyekszünk kizöldíteni, legalább egy folyosó formájában.
A mostani zöldítés kísérlete nem alaptalan. Mintegy 14.500 éve a Szahara buja zöld szavanna volt, sivataggá csak mintegy 5000 évvel időszámításunk előtt vált, ráadásul nem is hirtelen, hanem fokozatosan. Így még meglepőbb az a felfedezés, melyet a tudósok tettek.
A mai Líbia területén tártak fel két emberegyedet, melyek a Szahara zöld korszakából származnak. Ez még nem is lenne fura, de az, hogy ezek az egyedek nem hagytak maguk után a környezetükben jelentős mennyiségben DNS információt, már korántsem olyan általános. Ahogyan az sem, hogy a neandervölgyi DNS is csak kis mennyiségben van jelen a genetikai információikban.
Ez a két adat azt mutatja, hogy a Takarkori emberek elszigetelten éltek, ami kifejezetten meglepő, tekintve, hogy állattenyésztéssel foglalkozó, vándorló népek voltak. Genomjuk azonban a környező népeknél csak nagyon kis mennyiségben van jelen, azaz az interakciók ezen népcsoport és a környezetük közt igen alacsonyak voltak. A tudósok most arra keresik a választ, hogy a Szahara zöld legelőin miért élhettek elszigetelve ezek az emberek, holott ez a korban nem volt megszokott.
Nyitókép: cdrin / Shutterstock