December 21. Szombat, Bodomér, Bodomér, Témisz, Témisz

Visszatér Hawaii szent állata

Hawaiin szent állatként tisztelték a hawaii hollót, mely sajnos 2002-ben hivatalosan is kihalt. A természetvédők azonban nem adták fel a küzdelmet, mely a kezdetekben sikertelen volt.

The,Hawaiian,Crow,Or,?alal?,(corvus,Hawaiiensis),Is,A,Species


Hawaii szigete paradicsomi környezetet ígér, persze nem mindenkinek. Az emberi igények és terjeszkedés áldozatokat is követel, többek közt a hawaii hollóktól is, melyek mostanra kihaltak

Hawaii holló
Hawaii visszakaphat egy fontos természeti kincset. Fotó: Inuka Manmitha / Shutterstock

Fogságban még több varjú életben van, a fajt tenyésztik is, vagyis még létezik, de a természetben már nem található meg. A tudósok igyekeztek visszavadítani a felnevelt madarakat, eredeti élőhelyükön, a Nagy Szigeten 30 egyedet engedtek szabadon 2020-ig. Sajnos azonban az állatok már nem voltak képesek alkalmazkodni a jelentősen megváltozott környezethez és a hawaii ölyv támadásaihoz, mely madár egyébként természetes ellensége a fajnak. 

A tudósok most Maui szigetén engedtek szabadon 5 példányt (3 hímet és 2 nőstényt), melyek, úgy tűnik, nagyon jól alkalmazkodnak az itteni körülményekhez. A tudósok azért is választották Maui szigetét, mert itt a hawaii ölyv nem honos. 

forrás

Nyitókép: Shutterstock

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!