Május 19. Vasárnap, Ivó, Milán

A koronavírus elleni védekezésre költött összeg töredékébe kerülne a megelőzés

Éghajlat
2020. augusztus 03. 12:00
null

A világjárvány, melyet a koronavírus okozott elképesztő összegeket emésztett és emészt fel még most is. ASiencefolyóiratban pedig nemrégiben megjelent egy véleménycikk, melyt azt taglalja, mennyibe is kerülne a hasonlópandémiákelkerülése.

Elkerülhető?

A Covid-19 járvány a legvalószínűbb lehetőség szerint állatokról terjedt át az emberekre. A kiváltónakkikiáltottdenevéreket fogyasztási céllal árultákVuhanpiacán, innen indulhatott útjára a járvány is.

kép: tradeexchange.ae

Ez pedig azt jelenti, hogy a hasonlópandémiáksorra követik majd egymást, hiszen mi, emberek egyre sűrűbben találkozunk a vadállatokkal. Ennek egyszerűen az az oka, hogy elvesszük a területeiket, megesszük az állatokat, méghozzá egyre nagyobb mennyiségben, így pedig a találkozások elkerülhetetlenek. A megoldást tehát pontosan az jelentené, ha a vadállatokat és azok élőhelyeit békén hagynánk. Ezzel pedig nem csak a járványokat lehetne megelőzni - legalábbis egy jelentős részüket -, hanem a bolygónak is nagyon jót tennénk vele.

Mindennek ára van

Persze a környezetvédelemre összpontosítani ebbenaesetben nagyon könnyű válasz. De mi a helyzet az árral, azzal az összeggel, amit ezért kéne feláldozni? Hiszen nagyon sok munkahelyről, alapanyagról van szó, melyek összességében éves szinten 30-40 milliárd dollárt is kitehetnek, amit bizony valakinek meg kell fizetni, és ez a valaki szinte minden esetben minket, egyszerű embereket takar.

kép: bbc.com - getty

Az összeg kétségtelenül hatalmas, bár jót tenne a világnak, és az is igaz, hogy ez még nem a teljes bolygót fedi le, vagyis akár 3-4x ennyi is lehet a vége. Így pedig adódik a kérdés: megéri-e a világnak ekkora összeget fordítani a megelőzésre?

A válaszhoz érdemes megvizsgálni azt az összeget, melybe apandémiamegfékezése, hatásainak mérséklése és kompenzálása került. Eleddig nagyjából 7 trillió (!) dollárról lehet beszélni, de avégösszegvárhatóan valahol 16 trillió dollár körül alakul majd. Ehhez képest a megelőzés lehetséges formája 10%-ot sem tesz ki...

lead kép: businessgreen.com

pénzklímakörnyezetbetegségemberélet