Május 18. Szombat, Alexandra, Erik

Ki is felel az Ausztrál tűzvészért?

Éghajlat
2020. február 20. 08:00
null

A klímakatasztrófa nem játék, és nem majd egyszer, valamikor fog megtörténni, hanem éppen most, és éppen itt zajlik. Tény, hogy vannak, akik erősebben érzik a jelenlétét, és vannak, akik kevésbé, de ha az ember egy kicsit kinyitja a szemét, akkor láthatja azokat a következményeket, amivel minden embernek számolnia kell majd. Ezt az ausztrálok érzik most talán a legerősebben.

Durva számok

Az Ausztráliát érintő tavaly lángra kapott bozóttüzek összességében mintegy 120 000 négyzetkilométeren végeztek brutális pusztítást. Ez a terület nagyobb, mint Magyarország és Szlovénia együttes kiterjedése. A füst, mely az égő növényzetből szállt fel az egész bolygót körbejárta, ahogyan azt a műholdfelvételeken le lehetett követni.

kép: telegraph.co.uk

Az anyagi károkjelentősek voltak. Nagyjából 3 millió ház rongálódott meg, vagy égett le teljesen, 33 halálos áldozatot követeltek a lángok. Az állami épületek, az infrastruktúra, a gazdaságot érintő károk, a turizmus jelentős csökkenése, vagy éppen az erdőgazdaságokat érintő veszteségek összesítése még nem történt meg, de az adatok valószínűleg elképesztőek lesznek.

A legnagyobb kárt Ausztrália élővilága szenvedte. A legkisebb kontinens állatai különlegesek, hiszen elszigetelten fejlődhettek. Sok lény kizárólag itt található meg, a mostani bozóttűz pedig komoly csapást mért ezekre az állatokra is. A becsült veszteség egy milliárd állat, melyben például az elpusztult rovarok nem szerepelnek, holott az ökológiai rendszerben betöltött szerepük nagyon fontos.

Ki a hibás?

Ausztrália mindennapi életéhez hozzátartozik a tűz, de nem ilyen mértékben, a mostani tomboló futótüzek a klímakatasztrófának köszönhetik erejüket, és hosszú életüket, ezzel pedig az emberek is tisztában vannak. Az Ausztrál lakosság azonban úgy érzi, a kormány nem tett meg mindent azért, hogy megfékezze a tüzeket.

kép: boredpanda.com

Hogy a vezetés, illetve az általuk képviselt politika nem tesz jót a klímának, az nem is kérdés, hiszen Ausztrália is ragaszkodik szénalapú energiatermeléséhez. Igaz, a bozóttüzek hatására azért legalább elgondolkodtak azon, hogy valamit másképpen kellene csinálni. A lakosság részéről jelentkező elégedetlenség azonban remélhetőleg most már megadja azt a szükséges kezdő lökést, mely Ausztráliát is elindítja a klímasemlegesség felé vezető úton, és remélhetőleg még idejében, hiszen a mostani helyzet az idő múlásával csak rosszabb lesz.

lead kép: edition.cnn.com

állattűzemberAusztráliahalálélet