Október 14. Hétfő, Helén

Fuldoklik a Mekong - és ez komoly gond lesz mindannyiunknak

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

A klímaválság egyes területeket jobban, másokat kevésbé érint. De vajon meddig lesz ez így? És az valóban igaz, hogy a kevésbé érintett területek a következményeket is kevésbé érzik majd meg?

Érintett területek

Nehéz lenne minden egyes területet külön kiemelni azok közül, melyek a klímaválság kapcsán reménytelen helyzetbe kerültek. Éppen ezért most Vietnam példáján, a Mekong deltájának sorsán keresztül mutatunk rá egy komoly problémára.

kép:semesteratsea.org

Hogy miért éppen az a terület került az érdeklődés középpontjába? Mert bár számunkra nagyon messze van, a világ számára kiemelt terület, hiszen a legfontosabb mezőgazdasági részek közt tartják számon. Innen származik ugyanis a világ rizstermesztésénekötöde, ami már nem elhanyagolható mennyiség.

Mi történik

A Mekong esetében két összetevő is gondot okoz: a klímaválság és sajnos az ellene való küzdelem. A folyó delta torkolata kiemelkedően termékeny talajjal rendelkezik, lévén ez a folyóhordaléka.Demint ilyennek, szüksége van a folyamatos utánpótlása, hiszen szerkezete laza, könnyen eltűnik, ha nem jön folyamatosan a hordalék.

A folyó kínai szakaszán sok a vízerőmű. Ez lassítja a Mekong folyását, és bár tiszta energiát termel, sajnos a hordalék mennyiségét csökkenti. A másik gond a tengerszint emelkedése. Ez ugyanis jóval gyorsabb, mint azt várták a tudósok.

kép:indochina.tours

Ott tévedtek nagyot, hogy a deltavidék tengerszint feletti magasságát 2,8 méterre lőtték be, holott az csupán 0,8 méterre van a sós víz felett. A csökkenő hordalék és az utóbbi időben évente 5mm-el emelkedő tengerszint azt eredményezi, hogy már 60 kilométerre a tengertől is kimutatható a só a folyó vizében, és a közvetlen part menti területek - házakkal együtt - elsüllyednek a vízben. a termelés a rizsről lassan átvándorol a nádra, vagy a ráktenyésztésre, és a területen a megélhetés egyre nehezebbé válik. Így pedig az emberek sem maradnak itt, pedig ez Vietnam egyik legsűrűbben lakott része. A következő öt évben azonban a fent említett hatások miatt 12 millió ember vándorlására számítanak a szakemberek.

lead kép:picfair.com