Május 19. Vasárnap, Ivó, Milán

Megmenekül Alaszka az olajkitermeléstől?

Zöld zóna
2020. december 04. 16:00
null

Ugyan DonaldTrumpelvesztette a választást és - bár nagyon igyekszik nem tudomást venni róla - távoznia kell posztjáról, erre csak később kerül sor, addig pedig néhány intézkedése mégelindulhat. Jelen esetben ez az indulás hatalmas természetkárosítást jelentene, hiszen az alaszkai olajkitermelési engedélyekről van szó.

Lehet vagy sem?

ATrumpkormányzat szerint lehet, sőt kell az olajkitermelés az alaszkai védett területeken, nem számít sem a biodiverzitás, sem a hangos tiltakozások. Csak hogy egy kicsit érthetőbb legyen a felháborodás: Alaszka természetvédelmi területein, a háborítatlan hatalmas területeken egyközelmagyarországnyirészen engedélyeznék az olajkitermelést, mely bizony nagyon komoly természetkárosítással is járna.

kép: John Gaps III - Associated Press

Hogy sikerül-eelindítania programot mégTrumphivatali idejében, az erősen kétséges. Egyrészt az idő szorít, de ez még nem jelentene akkora akadályt. Az igazi gond az, hogy a nagy társaságok az olajválság miatt erősen visszavettek beruházásaikból, sőt, többen kijelentették azt is, nem érdekli már őket a sarkköri olaj. A kisebb társaságok még versenyben lehetnének, de pénzügyi akadályokkal szembesülnek, a környezetvédők erőteljes ellenállása mellett.

Nem kell, nincs rá pénz

A kisvállalatok esetében a hitel a gond. A Bank ofAmericaaz egyetlen pénzintézet, mely hajlandó hitelezni ezeket a kitermeléseket, erre ma már egyetlen másik bank semhajlandóaz USA-ban. Persze ebben az esetben sem a kedvesség és azökotudatossága szempont, hanem a pénz.

kép: scientificamerican.com - getty

Az elemzések alapján, melyeket aBloombergvégzett, ahhoz, hogy ez a beruházás megérje egy cégnek, bizony 80 dollár feletti olajárra lenne szükség, tartósan. Az pedig, hogy ez még valaha is megvalósulhat, annak az esélye igencsak csekély, és kétséges.

Sok elemző érzi úgy, hogy az olaj túl van a csúcson, és innen már csak a hanyatlás marad. Lehetnek még kisebb – nagyobb fellángolásai, de igazán magas olajárakkal, vagy olyanokkal, melyekindokolnánakegy hasonló beruházást, már nemigen fogunk találkozni.

Azt is érdemes hozzátenni, hogy ahhoz, hogy a projekt megvalósulhasson, egyetlen nap alatt kellene egy két hónapos engedélyeztetési eljárást lezavarni, hiszen amint aBidenkormányzat átveszi a hatalmat, ezt a lehetőséget biztosan elkaszálja, hiszen már kihirdetése pillanatában hangosan ellenezték. Ez persze még koránt sem jelenti azt, hogyTrumpnem próbálja majd meg ezt is megoldani.

lead kép: fool.com - getty

TrumpBidenklímaolajAlaszkaUSAélet