Október 6. Vasárnap, Brúnó, Renáta

Zeta partot ért Louisianaban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!
null

Zetapartot ért az USA területén, egészen pontosanLouisianaban, New Orleans-bakopogtatott be. Ezt pedig nem visszafogottan tette, hiszen kettes kategóriájú hurrikánná erősödött idő közben. A 175 km/h-ás szeleket produkáló viharrendszer tekintélyes mennyiségű esőt is produkált.

kép: NOAA-GOES-16, RAMMB-CIRA

A hatóságok eddig hat halálos áldozatról tudnak három államban, hiszenZeta nem marad egy helyben, hanem egyre halad felfelé. Egy darabig biztosan a szárazföld felett időzik, ennek következtében pedig lassan veszít az erejéből is.

A hurrikán párosult a környező államokban jelen lévő szokatlan téli viharokkal, így összességében mintegy 2 millió embertől vonta meg az áramellátást. MindemellettZetarekorder is a maga nemében.

kép: Bill Feig-The Advocate via AP

Bár már volt rá példa, hogy zetáig jutott a görög ábécé betűnevei közt a viharok elnevezése, Louisianaszámára ez a mostani volt a szezonban az ötödik hurrikán, mely telibe kapta az államot. ElsőreChristobalérkezett, azt követte Marco, majd Laura, Delta ésZeta.

kép: edition.cnn.com

lead kép: Kathleen Flynn-Reuters