Április 19. Péntek, Emma

Változnak a vásárlási szokásaink, és szerencsére jó irányba!

Zöld zóna
2020. október 09. 16:00
null

Változóban a világ, és ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy jelenlegi életformánk egyik mozgatórugója, vagyis a fogyasztás, illetve a fogyasztási szokásaink is átalakulóban vannak. Bár nem igazán lehet ezen csodálkozni, hiszen ma már nem csak azzal szembesülünk, hogy a háborítatlannak hitt erdőségekben hegyekben állnak a PET palackok, hanem azzal is, hogy a környezetre gyakorolt hatásunk olyan méreteket öltött, amiknek már sokszor katasztrofális következményei is vannak.

Tudatosan

A tudatos vásárlás egyre jobban elcsépelt szó, sokaknak elege is vanmárbelőle. Használhatjuk helyette a környezetbarát kifejezést, deaöko, vagyecois megállja a helyét. A szó nem is annyira számít, a lényeg sokkal inkább az, hogy ma már kiemelten fontos, hogy a cég, melytől beszerezzük az élelmiszereinket, ruháinkat vagy akár elektronikai termékeinket, mekkora szerepet vállal a bolygó megmentésében.

kép: moneycrashers.com

Nem csak a műanyag csomagolásokat kerüljük tudatosan, hanem arra is figyelünk, hogy az élelmiszer lehetőleg nem több száz kilométeres utazás után landoljon a textilzacskóinkbanés kosarainkban, hanem helyi termelőtől,vegyszermentesenlehessen hozzájutni. És most nem is kis mértékű változásról van szó, hiszen egy átfogó, nemzetközi tanulmány alapján az emberek 67%-kamár igenis nagy hangsúlyt fektet arra, hogy környezetbarát módon fogyasszon - már amennyire ez megvalósítható.

Dominóelv

Sokan, itthon az emberek 33%-a, mártudatosan kerüli a műanyag csomagolású italokat is, de igaz ez sok olyan termék esetében is, melynél léteznek alternatívák. A műanyag helyett szívesebben választjuka papírt,vagy a fémet (rossz hír, hogy akevertcsomagolás, vagyis a papír-műanyag kombó is teret hódít, melynekújrahasznosításakifejezetten nehéz).

kép: greenliving.lovetoknow.com

Az, hogy tudatosan keressük azokat a termékeket és cégeket, melyek látható és érezhető módon tesznek a környezetért egyfajta versengést is létrehoz. A piaci érvényesüléshez 10 éve még csak fogalmi szinten létezett a társadalmi szerepvállalás, nem is igazán éltek vele a kis vagy középvállalatok, csak a multik, és ott is inkább marketing elemként volt jelen. Ma már ez elképzelhetetlen, hiszen az a cég, mely nem tesz semmit a fenntarthatóságáértjelentősversenyhátrányt könyvelhet el ellenfeleivel szemben.

lead kép: greenerideal.com

környezetigényembervásárlásvevőbolt