Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

Túl sok gondot okoznak a tehenek Hollandiában - az állam közbelép

Éghajlat
2020. november 20. 16:00
null

Az állattartás megjelenése a civilizációk kialakulásában hatalmas szerepet játszott, hiszen ezzel elérhető közelségbe lehetett hozni egy viszonylag stabil élelmiszerellátást, amiéletminőségjavulással is járt. Mostanra azonban már az isnyilvánvaló, hogy az állattartás egy bizonyos mennyiség felett elképesztő károkat képes okozni, és mi, emberek ezt a mennyiséget réges- régen átléptük.

Metán és nitrátok

A tehenek által a levegőbe eregetett metánnal már sokat foglalkoztunk. Sajnos nem lehet elmenni egy vállrándítással a probléma mellett, mivel a metán a co2-nél 25-ször erősebb üvegházhatású gáz, és az állattartásfelel a metánkibocsátás egy igencsak jelentős részéért. Sok megoldás született már a tehenek metántermelésének visszaszorítására - többek köztböfimaszkis -, de eleddig kevesebb szó eset a nitrátszennyezésről.

kép: phys.org

Az állatok ugyanis nitrátokkal trágyázzák a talajt, ami alapesetben kifejezetten jó, hiszen a növények fejlődéséhez elengedhetetlen ez az anyag. De ha a növények nem tudják felvenni a nitrátmennyiséget, akkor bizony baj van. A gond pontosan ugyan az, mint a műtrágyák esetében: a fel nem használt nitrátok felhalmozódnak a földben, így már mérgezik azt, illetve a talajvízbe, folyókba is bejutnak, ahol komoly károkat okozhatnak.

Holland válasz

Hollandia a tulipánok és a sajtok hazája, azaz tehénnel is találkozhatunk szép számban. Ennek megfelelően a metánprobléma is erősen érinti ezt a nemzetet, amire egy érdekes megoldással reagáltak. A holland kormány 100 millió eurót különített el arra a célra, hogy felvásárolja azokat azállattartótelepeket, melyekNatura2000-es területek 10 kilométeres körzetében találhatóak. A telepek maguk dönthetnek arról, élnek-e a lehetőséggel, ez nem kötelező. Jövőre újabb 200 millió eurót szán erre a kormány, de akkorra már szélesítik azoknak a telepeknek a körét, akik élhetnek a lehetőséggel.

kép: crv4all-international.com

Összességében 1.9 milliárd eurót szán a fenntartható mezőgazdaság támogatására, amiben ez a felvásárlási hullám is benne van. És hogy mi lesz utána a tej és húsellátással? Aműhúsés a labortej világában ez már nem lehet kérdés, az már más tészta, hogy ki mennyire örül majd ennek alehetőségnek.

lead kép: iamexpat.nl

klímakörnyezetembermetántehénnitrát