Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Tornádó született Vancouverben

Világidőjárás
2021. november 12. 11:00
null

Az időjárás szélsőségessé válása már a világ számos pontján megmutatkozott, és főleg a csapadék mennyiségében érhettük tetten. Hol özönvízzel kellett számolni, hol pedig elhúzódó szárazsággal.

kép: Gabriel S

Most is egy extrém ritka jelenséggel találkozhattunk, pontosabban a kanadai Vancouver lakói, akik a kellemes őszi időben egy tornádót pillanthattak meg a felhőkből alányúlni.

kép: Chris Vagasky

Nem az ereje és nem a rombolása az, ami extrém ritkává teszi ezt a jelenséget. Egy EF0 besorolású tornádóról van szó, melynek rombolása szerencsére kimerült abban, hogy a szél nagyobb ágakat tördelt le a fákról, melyek járművekben tettek kárt, illetve villanyoszlopokat is megtépázott.

Önmagában a tornádók létrejötte sem kifejezetten gyakori ezen a területen, hiszen az utolsó 1991 márciusában jelentkezett. Most azonban a vízfelszín még viszonylag meleg, amihez a szibériai hideg levegőt hozzáadva borítékolható a hasonló jelenségek születése.

kép: Tyler Hamilton

Amitől azonban extrém ritka ez a mostani tornádó, az az időpont, melyben napvilágot látott. Az ugyanis, hogy november 6-ánszülessenegy ilyen szörnyeteg példa nélküli - bár tény, hogy a feljegyzések szerint Vancouver városa összesen 3 tornádót látott eddig.

kép: CaptHustle

lead kép: Gabriel S

vihartornádóritkaKanadaVancouverszél