2023. október 4. szerda
Ferenc

Mumbait történelmi vihar sújtja

2020. június 10., 12:00
Mumbait történelmi vihar sújtja

Mumbai India kereskedelmi és szórakoztatóipari központja, egy 20 milliós nagyváros, mely most olyasmivel találkozhatott, amivel az írott történelem során eddig sohasem. Júniusban ugyanis a várost még nem érte el trópusi ciklon, de ez most megváltozott. 

kép: AFP

Nisarga ugyanis pontosan Mumbait vette célba a maga 110 km/h-ás szélsebességével és a heves esőzésekkel, amiket magával hozott. A vihar központja a városhoz nagyon közel helyezkedett el, így az áramkimaradások és a vezetékek szakadása is borítékolható volt, ahogyan az is, hogy sok ház, illetve az út menti fák is komoly károkat fognak szenvedni. 

 

 

A tengerparti településnek azzal is számolnia kellett, hogy a normál dagály felett minimum egy méterrel tetőzik majd a víztömeg, ennek megfelelően az alacsonyabban fekvő területekre biztosan betör a tenger, tovább súlyosbítva ezzel a kialakult helyzetet. 

kép: newscast-pratyaksha.com

A helyi hatóságok éppen csak lélegzethez jutottak a koronavírus jelentette korlátozások után, de most újra be kellett tiltani minden nyilvános rendezvényt, hiszen potenciálisan életveszélyes volt a kint tartózkodás a hét vége felé. Sajnos még így is minimum egy ember meghalt a vihar miatt, pedig annak központja éppen csak, de kikerülte a várost, melynek part menti régióiból így is 10 000 embert kellett kitelepíteni. 

kép: newscast-pratyaksha.com

lead kép: watchers.news

Ezek is érdekelhetnek