Május 9. Péntek, Alberta, Alberta, Benigna, Benigna, Domokos, Domokos, Fehérke, Fehérke, Hófehérke, Hófehérke

Miami kénytelen megválni pálmafáitól

null

Ha Miami, akkor napsütés, görkorizó fürdőruhásemberek, bűnüldözést magas fokon művelő szuperzsaruk és pálmafák, minden mennyiségben. De a klímaváltozás ebbe is beleszól, a város vezetése pedig kénytelen intézkedéseket hozni, mely alapvetően változtatja majd meg a városképet.

Mi megy és mi marad?

Agörkorirendben van, a szuperzsaruk is elférnek, de a pálmafákkal van némi gubanc. Hogy nagyon mutatósak, az kétségtelen, és az is igaz, hogy jól bírják az itteni klímát. A város rendeletei közt azonban szerepel egy tétel, miszerint egyetlen fafajta sem képviseltetheti magát a városban 30%-nálnagyobb arányban. Jelenleg a pálmafák a város fáinak 55%-át adják, mintegy 48900 fáról van szó.


kép: hauteresidence.com

De még csak nem is ez az oka annak, hogy a fák közül néhány ezer egyednek mennie kell. A probléma azzal van, hogy a pálmák nem igazán adnak árnyékot. Mivel levélzetük viszonylag kicsi, és erősen alkalmazkodott a forrósághoz, így se nem adnak kellően nagy árnyékot, se nem párologtatnak olyan mértékben, mint azt az emberek szeretnék. A pálmák ugyan nem tűnnek el, marad belőlük bőven, de a nagyszabású kivágások során a megüresedő helyekre tölgyek, kőrisek és platánok kerülnek majd.

Minek?

Miami is, mint minden nagyváros kénytelenszembenéznia beton és a kő egyik hatalmas hátrányával: a hősziget-hatással. A meleg ugyanis megreked a hatalmas házak között. A burkolat és a házfalak felmelegszenek, és tovább forrósítják a levegőt. Ez akár 8-10°C-kal is emelheti a hőmérsékletet a város adott pontjain, ami Miami esetében - ahol a 45°C-os hőség sem ritka – ez már az elviselhetetlen kategória határára tolja a hőérzetet.

kép: neoyachting.com

Emellett a burkolat hőfoka akár 60°C körül is lehet, mely az állatokra és a papucsos emberekre is veszélyes. Hogy hogyan javítanak ezen a platánok, tölgyek és kőrisek? Kiterjedt lombkoronájuknak hála árnyékot vetnek, amivel jelentősen, akár 30°C-kal is mérséklik a burkolat melegedését. Persze a házfalak is hűvösebbek maradnak, ami összességében jelentősen mérsékli a hősziget-hatást. Ehhez jön még a párologtatás, ami jelentősen elviselhetőbbé teszi még a durva kánikulákat is.

Bécs példája nagyon jól mutatja, hogy merre kell fejlődni a városoknak. Az Osztrák főváros szép lassan a lehető legtöbb felületre és területre növényeket telepít, amivel nem csak élhetőbbé teszi a várost a hőmérséklet szempontjából, de visszahozza a biodiverzitást is, és jelentősen visszaszorítja a városi emberekre olyan jellemző depressziót is.

lead kép: tripadvisor.co.uk

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!