Április 20. Szombat, Tivadar

Megjött a szuperfehér szín, mely sokat tehet a klímakatasztrófa ellen is

Zöld zóna
2020. november 23. 12:00
null

Szuper fehér festéket sikerült előállítania amerikai kutatóknak, ami forradalmat hozhat a városok hűtésében. Hiszen afehérsokkalkevésbémelegszik fel, mint a többi árnyalat.

Fehér házak és tetők

A görög szigetvilágjellegzetességei a hófehérre meszelt házfalak, amik nem véletlenül kapják éppen ezt a színt. A fehérugyanis sokkal kevésbé nyeli el a meleget, mint mondjuk a fekete, vagy más színek, ezzel pedig a felületet - jelen esetben a ház falát és így annakbelsejétis - hűvösebben képes tartani.

kép: webeenow.com

Ez persze nem friss információ, voltak is próbálkozások arra nézve, hogy sikerüljön a fehér színt alkalmazva áttörést elérni a hűtés terén. Természetesen a városok kerültek górcső alá, pontosabban Kaliforniában próbálkoztak a fehér tetőkkel és afehérrefestett aszfalttal. Sajnos ez utóbbi nem sült jól el. Egyrészt zavaró volt a nagyon világos árnyalat az úton, másrészt sec-perc alatt bekoszolódott, vagyis igazán nem tudta ellátni a feladatát.

Afehértetők ezzel szemben jó ötletnek mutatkoztak, de egyelőre mégsem terjedtek el igazán.

Bárhol alkalmazható

Miért éppen a városok számára jelenthet a festék megkönnyebbülést? Mert itt nem csak a hőséggel, hanem az úgynevezett hősziget hatással is meg kellbirkózni, mely a növényzet hiányából, a falak és úttest révén tovább forrósodó levegőből áll össze. A létrehozott festék abban különbözik az eddigiektől, hogy alapja nem a titán-dioxid, hanem a kalciumkarbonát.

kép: benjaminmoore.com

APurdueEgyetem kutatói által létrehozott festék így olcsóbban előállítható, illetve a kalciumkarbonát lényegesen kevesebb ibolyán túli sugarat nyel el – vagyis kevésbé melegszik fel. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy az ilyen fehérre festett felület éjjel 10°C-kal, nappal pedig 1.7°C-kal hűvösebb, mint a hagyományos fehérrel lefestett felületek.

Külön jó oldala az anyagnak, hogy a mostani gyártási technológiával zökkenőmentesen elkészíthető, vagyis a feladat csupán a tartósságának bizonyítása, és már gyártásba is kerülhet, valamint szinte bármilyen felületen megjelenhet, a házfalaktól az elektromos berendezésekig.

lead kép:sciencealert.com

hőségklímafénymelegfestékfehér