Március 29. Péntek, Auguszta

Kullancsszezon? Ugyan már, inkább újabb fajok, és állandó jelenlét

Itthon
2021. augusztus 27. 08:00
null

A kánikuláknak lassan vége, most már az őszi időjárásra lehet készülni. Eltesszük a rövidnadrágokat, előkerülnek a túracipők, és kezdődhet a természetjárás, a fák öltözékének színesedésével pedig a programok vizuális értéke is jelentősen nő.

kép: Tomasz Klejdysz - Shutterstock

Ilyenkor csökken a szúnyogok száma, ami remek hír, nem csak azért, mert már lassan az idegeinkre mennek a magas hangon zümmögő kis vérszívók, hanem azért is, mert egyre több olyan faj is megjelenik hazánkban, mely sajnos képes komoly betegségeket is terjeszteni.

kép: Califonia Department of Public Health

Az ősz jellemzően a kullancsok aktivitását is csökkenti, késő őszre meg is szünteti, legalábbis sokáig így volt. A klímaváltozás azonban ezen a területen is új lapokat oszt, és ma már hazánkban sem beszélhetünk kullancsszezonról, hiszen a kis vérszívó atkák egész évben aktívak maradhatnak az enyhe telek mellett.

Hogy egyre több helyen találkozhatunk velük, az is szomorú, de sajnos a fertőzöttegyedekszáma is igen magas, és ma már akkor is át kell nézni magunkat és a gyerekeket, ha a kertből sem lépünk ki, különösen akkor, ha történetesen erdő közelében élünk.

kép: Getty Images

Sajnos a honos fajok mellett a melegedéssel újak is érkeznek, és ha ez önmagában nem lenne elég, akkor a fertőzések lehetőségét is növelik. Így most már az agyhártya-gyulladás és a Lyme-kór mellett sajnos egyre gyakrabban találkozhatunk a krími-kongói vérzéses lázzal (CCHF), mely ellen egyelőre nem létezik védőoltás.

kép: Erik Karits on Unsplash

Mint minden kullancs által terjesztett betegség esetében, itt is igaz, hogy a megelőzés a lehető legjobb védekezés. Vagyis kerülni kell az olyan területeket, ahol gyakoriak a fertőzött egyedek - erről találhatunk információt az interneten -, és a túrák, séták és játszóterezések után alaposan át kell nézni a testet, a hajas fejbőrről sem feledkezve meg!

kép: unionlakeveterinaryhospital.com

lead kép: Shutterstock

fertőzéserdőklímakullancsembertúra