Április 19. Péntek, Emma

Komoly áttörést értek el az akkumulátorok környezetbaráttá tétele terén

Zöld zóna
2020. június 07. 12:00
null

A megújuló energiák térnyerésének legfontosabb eleme az, ha sikerül hatékonyan és olcsón tárolni az energiát. Mivel ezek a források nem biztosítanak állandóan lehetőséget az energia kinyerésére, így addig nem is leszünk képesek feladni a hagyományos módszereket, amíg ezt a gondot át nem hidaljuk.

Akkumulátor

Az akkumulátor egyike a jelenleg létező leghatékonyabb energiatárolási eszközöknek. A gond vele nem csak az, hogy viszonylag rövid életű, hanem az is, hogy a szükséges anyagokat előteremteni nem éppen egyszerű.

kép: climatechange-theneweconomy.com

A kobalttal kapcsolatban a Tesla tesz lépéseket, a lítiummal kapcsolatban pedig most várhatunk egy elmés ötletre, mely áttörést jelenthet. Ez utóbbi anyagot ugyanis csak nagyon energiaigényes módon lehet kinyerni, mely sajnos komoly környezetkárosítással is együtt jár.

Víz

Atermélvizeketaz emberiség több dologra is remekül fel tudja használni. Az egyik a gyógyítás, a másik a fűtés, energiatermelés. Ezeket ma már hatékonyan alkalmazzuk is, de most felcsillant egy másik lehetőség is.

A termálvizekben - legalábbis némelyikben - oldott formában a lítium is megtalálható. Ezt pedig viszonylag könnyen és olcsók ki lehet nyerni belőle, és ami talán még ennél is fontosabb, mindet minimális környezetkárosítással. Csupán a felszínre kell hozni a termálvizet, majd “használat” után visszaszivattyúzni a mélybe.

kép: freepik.com

A lehetőség ígéretes. A franciáknál feltártgeotermáliskút, mely afrancia-német határonSoultzSous-Forêttelepülésen van képes fedezni az ország szükségletének 10%-át, vagyis éves szinten ezerötszáz tonnányi lítiumot lehet kinyerni belőle.

És persze ha már avizeta felszínre hozzák, akkor nem csak a lítiumot nyerik ki belőle, de hasznosítják majd annak hőjét is, vagyis az energiatermelés is egy lépéssel előrébb kerül. A geotermikus energia részaránya ma még nem olyan magas a megújulók között, ez talán annak is köszönhető, hogy nem mindenhol találhatunk erre alkalmas forrásokat, illetve annak, hogy kiépítése nem olcsó. Ezzel a felfedezéssel azonban több hasznosítási lehetőség kínálkozik, vagyis a kitermelés megtérülése lényegesen rövidebb idő alatt lehetségessé válik.

lead kép: fuergy.com

víztermálmelegemberenergiaakkumulátor