Április 19. Péntek, Emma

Kinyírja a környezetvédelmet a koronavírus

Éghajlat
2020. március 18. 16:00
null

A koronavírus ezreket ölt meg Kínában, méghozzá rövid idő alatt. De érdekes módon tízezreket mentett meg ugyan ennyi idő alatt azzal, hogy egy másik, csendes gyilkost nem hagyott “dolgozni”. De vajon a lefutása után mi lesz a helyzet?

Levegő

Nagyon sok helyen lehetett olvasni, hogy Kína levegője igen nagy mértékben javult a koronavírus helyzet miatt. Nyilván nem maga a fertőzés tette ezt, hanem a járványügyi intézkedések, aminek következtében a gyárak és más termelő egységek leálltak, így a károsanyag-kibocsátás is jelentősen visszaesett.

kép: tribpub.com

A levegő minőségének drasztikus javulása pedig a statisztikák alapján lényegesen több embert mentett meg, mint amennyit a vírus elragadott. Szomorú, hogy ehhez egy járványra volt szükség. Az előző év hasonló időszakával összehasonlítva a levegőminőségévelösszefüggő halálokok közt jelentős javulás ment végbe a leállás alatt. Mintegy 4 ezer gyermek, és közel 70 ezer 70 év feletti idős ember élhetett tovább a tiszta levegőnek köszönhetően.

Mi lesz most?

A gond az, hogy a tiszta levegő ára a gazdasági lassulás volt. Kína nyilván szeretné ledolgozni ezt a kiesést, amit meg is fog tenni, méghozzá a környezetvédelem háttérbe szorításával, hiszen a gazdaság beindítása prioritás. Érthető módon most az embereket is jobban érdekli, hogy dolgozni tudjanak, és élni, mit az, hogy zöldek maradjanak, csakhogy ez nagyon rossz következményeket szül.

kép: earthbuddies.net

Az alacsony olajár, és a gyors felzárkózás vágya ugyanis sajnos azt eredményezheti, hogy a károsanyag kibocsátás nem csak visszatér az eredeti szintre, hanem lényegesen meg is haladja azt, és mivel a környezetvédelem másodlagos tényezővé minősül, így olyan messzire kerülhetünk a párizsi klímaegyezmény céljaitól, mint még soha. A gazdaság újraindítása ugyanis nem csak Kína esetében lesz szükséges, hanem mindenhol, ahol a koronavírus járványügyi intézkedéseket váltott ki.

A világ legjobb esélye az, ha a gazdaság beindítása a megújuló energiák piacába injektált milliárdokról fog szólni, erre azonban sajnos kicsi az esély. A tiszta energiára való átállás ugyanis még most is drága, az olaj ára azonban mélyrepülésben van, és jelen esetben is a pénz diktál.

lead kép: news.sky.com

klímakárosanyagKínalevegővírusgazdaságEurópa