Április 20. Szombat, Tivadar

Kicsit több, mint egy hónap alatt 135 földcsuszamlás rombolta Nepált

Világidőjárás
2021. július 16. 11:00
null

Nepál számára a mostani, június elseje óta tartó monszun kifejezetten rosszul alakul. Az országban a heves esőzések következtében egymást érik a tragédiák, és bizony az esős időszak még nagyon sokáig jelen lesz.

kép: Bishesh News

Az áradások mellett a földcsuszamlások okozzák a legtöbb gondot. A nagy mennyiségű eső fellazítja, folyékonnyá teszi a talajt, mely a lejtős terepviszonyoknak köszönhetőennekiindul, magával sodorva bármit, ami rajta áll, vagy éppen az útjába kerül.

kép: Disaster update Today

A monszun eddig 135 földcsuszamlást hozott létre csak Nepálban, mely sajnos a jelentős anyagi károk mellett eddig összesen 51 ember életét is követelte, köztük 10 gyerekét. Az eltűntek száma pedig továbbra is magas, vagyis a halálos áldozatok száma is várhatóan emelkedni fog a következő napokban.

A monszunidőszak Nepál számára folyamatosan komoly gondokat okoz, és az ország gazdaságilag sem áll olyan szinten, hogy jelentősebb lépéseket tudna tenni a földcsuszamlások megállítása érdekében. Egy helyi blogger arra is rámutat, hogy a sárlavinák zöme az útépítési munkálatok helytelen kialakításának köszönhető, ezt azonban a szakemberek nem erősítették meg.

kép: Routine of Nepal banda

Hogy nem tudnak hatékonyan fellépni a földcsuszamlások ellen, több dolgot is eredményez. A helyi vállalkozások éves szinten jelentős károkat szenvednek, kártérítési igényük pedig az állam felé áll fenn. Ugyanez igaz a lakosokról is, és persze az Állam nem sokat tehet az ügyben. A folyamat vége pedig az elvándorlás, mely a szélsőséges időjárási események természetes velejárója, így világszerte egyre nagyobb mértékben jelentkezik.

kép: Dave Petley

lead kép: economictimes.indiatimes.com

Nepálesőmonszunföldcsuszamláshalálélet