Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Későbbre vártuk, de már most megérkezett a klímaváltozás időjárásra gyakorolt hatása

Éghajlat
2020. szeptember 27. 12:00
null

A klímatudósok nem árultak zsákbamacskát. Tudtuk, hogy a felmelegedés olyan szélsőséges események megjelenésével jár, amiket eddig nem, vagy csak elvétve tapasztaltunk. A cselekvés mégis elképesztően lassú, nehézkes, sokszor semmilyen, holott időnk az már nincs. Hogy mennyire?

Tévedtünk.

A klímakutatók tisztában voltak azzal, hogy a hurrikánok ereje fokozódni fog a klímakatasztrófa nyomán. Azt is tudták, hogy jelentősen nőni fog a bozót és erdőtüzekkel érintett területek nagysága, erről figyelmeztető tanulmányok is születtek, és Kaliforniában már 2000-ben is ilyen dokumentumokkal “riogatták” a törvényhozókat. Azonban a tudósok tévedtek!

kép: carbonbrief.org

Ezekben a kalkulációkban azt jósolták, hogy a leégett területek nagysága el fogja érni az egy millió hektárt, sőt, meg is haladhatja, méghozzá már 2050-re. Csakhogy ez nem igaz. A jelenleg is lángoló erdőtüzek az USA dél-nyugati régiójában már 1,3 millió hektárt felzabáltak, vagyis az, amit 2050-re prognosztizáltak már most valósággá vált.

Ez a tendencia ráadásul nem csak a tüzek esetében figyelhető meg. A hurrikánszezonban jelentkező viharok száma is egyre csak nő, pusztítóbbviharrendszerekalakulnak ki Európa közelében is, az aszály elképesztő méreteket ölt, miközben a heves esőzések települések százain okoznak méteres áradásokat.

1°C

A tudósok sem gondolták, hogy még megérik ezeket a változásokat, de nagyon úgy tűnik, hogy elszámolták magukat. Aklímakatasztrófa igazán veszélyes következményei még meg sem érkeztek, de már az “előszéllel” sem tudunk mit kezdeni. A cselekvési tervek azonban mit sem változtak. Hiába nyakunkon a tengerszint emelkedése, mely ráadásul megállíthatatlan, hiába a terményt pusztító aszály, vagy az egyre elterjedtebb vízhiány, mi várunk, hiszen a terv szerint csak 2050-re kell megtenni a szükséges lépéseket. Az olajkitermelést is csak csökkentjük, de a fosszilis energiahordozókat nem vagyunk hajlandóak elengedni, még az ismert tények tükrében sem.

kép: nationalgeogrephic.org - CARSTEN PETER

Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy mindezen változásokat az a bizonyos 1°Cos melegedés váltotta ki, amit még elfogadhatónak gondoltunk. Sőt, egészen 1.5°C-ig hajlandóak vagyunk felette szemet hunyni, hiszen az még belefér. A mostani tendencia szerint azonban sokkal valószínűbb a 3-4°C-os emelkedés. Innen pedig adódik a kérdés: ha az 1°C olyan szörnyeket alkot, mint a háromnegyed évig lángoló Ausztrália, az egész állatfajokat kipusztítóDorianhurrikán, az élelmezési válságokat okozó hónapos aszályok, akkor mi vár ránk, ha a felmelegedés 3°C-ig is felkúszik?

lead kép: slsc.org

klímaesőemberenergiaidőjárásszél