Április 16. Kedd, Csongor

Kalifornia lángol, Oklahoma pedig jégpáncélba burkolódzik

Világidőjárás
2020. november 06. 16:00
null

Ritkán látható jelenség okozott komoly gondokat Oklahomában, az USA területén. Egy vihar nyomán az államban igen sok helyen egyszerűen jégbe zárt világ alakult ki.

kép: strangesounds.org

Oklahoma nem északi elhelyezkedésű állam, vagyis az ilyen fokú jegesedés igen ritka, meg is lepte a szakembereket. Az utak, a növények és minden, ami csak a felszínen volt jégpáncélt kapott maga köré, valahogy úgy, mint a vízparti településeken egy erős széllel karöltött fagypont alatti hőmérséklet idején. Csakhogy itt a nagyobb vízfelületek nem jellemzőek.

kép: Chris Landsberger-AP

kép: kfor.com

A jegesedés nyomán több, mint 300 000 ügyfél maradt áramellátás nélkül, hiszen néhol akár 25 mm jég is rakódott a vezetékekre, amik így már nem bírták el a terhelést. A jegesedés a közlekedésben is komoly fennakadásokat okozott, de szerencsére halálos áldozatokról nem szóltak a jelentések.

kép: electroverse.net

lead kép: Chris Landsberger-The Oklahoman, via Associated Press

viharklímaUSAhidegemberjég