Április 16. Kedd, Csongor

Jégtáblák úsztak az örmény város útjain

Világidőjárás
2020. július 17. 08:00
null

Az, hogy villámáradással kell szembenéznie egy – egy területnek ma már sajnos kicsit sem meglepő. Ami azonban az örményGyumrivárosában történt, az azért nem igazán jellemző.

Tudni kell, hogy a településen a nyár folyamán sem olyan ritka a jég megjelenése. Most azonban egy heves esőzés jégtáblákat úsztatott a város utcáin.

Egy teljes hónapnyi csapadék zúdult a területre egyetlen egy óra alatt. A nagyjából 80 mm-nyicsapadék pedig vegyesen volt eső és jég is. A lehulló jégdarabok összeálltak nagyobb tömbökké, így jöhetett létre a jelenség.

A helyi meteorológusok közül többen is állították, hogy hasonló sem történt még soha a város életében. A jég és a víz együttesen hatalmas károkat okoztak a településen, de hogy pontosan mekkorát azt egyelőre nem lehet tudni.

Hatalmas szerencsére a területen sérültekről nem számoltak be, és mivel az ár már levonult, Örményország viszonylag szerencsésen úszta meg az özönvizet.

lead kép: Hovo Hannisyan

viharklímaesőcsapadéknyárjég