Március 29. Péntek, Auguszta

Így vállaljon felelősséget egy cég a kibocsátásáért!

Éghajlat
2020. szeptember 20. 08:00
null

A felelős cégek a klímakatasztrófa tükrében megítélve igencsak eltérő rendszerben gondolkodnak. Mit is jelent az, hogy co2 semleges egy vállalkozás? Ez mire vonatkozik? Nos, mindenkinél másra.

Példa

A Google és a Microsoft is vállalta, hogy szén-dioxid semlegesek lesznek 2030-ra. Ez már értékelhető, és követendő példa minden más vállalat számára, hiszen az említett két mamutcég nem kis dolgot ígért. A szén-dioxid semlegesség nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem juttatnak a levegőbe káros anyagot. Ebben az esetben arról van szó, hogy a kibocsátást kompenzálják, vagyis más tevékenységek révén legalább annyi co2-őttávolítanakel a légkörből, amit oda juttattak. Ez jellemzően erdőtelepítésekkel valósul meg.

kép: iask.hu

Persze ez még nem minden, mert mindkét cég elkötelezte magát az iránt is, hogy kizárólag megújuló forrásokból fedezze energiaigényét. Már ez a két lépés is elég lenne, ha minden cég megtenné, de ezen felül mind a Microsoft, mind a Google vállalta, hogy visszamenőlegesen, alapításáig kompenzálja a károsanyag-kibocsátását.

Nem csak én

Más cégek, mint a Facebook vagy az Apple szintén vállalták azt, amit a fent említett két óriás is. Csakhogy itt nem álltak meg. A társadalmi felelősségvállalás egy cég életében ugyanis nem csak magára a cégre korlátozódik. Hiába szén-dioxid semleges egy Microsoft, ha a beszállítói olyan mennyiségű káros anyagot pumpálnak a légkörbe, mely komoly veszélyt jelent a környezetre, mindenki számára. Ebben az esetben már kétséges a cég vállalása is, hiszen minden további nélkül dolgozik azokkal az anyagokkal, melyek kinyerése, előállítása komolyan károsítja a környezetet.

kép: codico.com

A Facebook és az Apple éppen ezért azt is vállalta, hogy a beszállítóik és a felhasználóik kibocsátását is kompenzálják, illetve igyekeznek elérni, hogy ezt önmaguk is megtegyék. Ennek határideje a Facebook esetében 2030, míg az Apple 2050-re datálja a kivitelezést.

Ez praktikusan azt jelenti az almás márka esetében, hogy nem csak a cég és abeszállítók károsanyag-kibocsátását kompenzálják, hanem az eszközeik lábnyomát is nettónulláraredukálják. Ezt akkor tudják megtenni, ha például az almás telefonok töltésével felszabaduló co2 terhelést kiszámolják, felszorozzák az eladott telefon mennyiséggel, és ezt is kompenzálják - ahogyan azt mondtuk - jellemzően faültetéssel. Ez pedig már egy olyan felelősségvállalás, mely érinti a termék életútját is, vagyis mindenképpen ez a jövő.

lead kép: aplus-tyre.com

cégklímaco2környezetFöldember