Március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna

Ida megérkezett, és fúriaként tombol

Világidőjárás
2021. augusztus 31. 11:00
null

Egy ideje fokozódó nyugtalansággal, majd rettegéssel figyelik a műhold-képeket az USA partvidékének, pontosabban Louisiana állam lakói. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen Ida egyre durvább értékeket produkálva közeledett feléjük.

kép: 6abc.com

Mostanra a hurrikán partot is ért. A jó hír, hogy végül a várakozások ellenére nem érte el az 5-ös kategóriát, bár nem sok kellett hozzá. 240 km/h-ás széllökésekkel érkezett, és mivel szeme és annak környezete is hatalmas, így széles területen kezdett pusztításba.

kép: Bloomberg

A rossz hír, hogy a partot éréskor Ida kissé lelassult, de az erejéből nem veszített. Ez azt jelenti, hogy kifejezetten nagy pusztításra lehet számítani, a szakértők szerintKatrinatombolásával vetekszik majd a mostani hurrikán rombolása.

Jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, emellett sajnos a vihardagály is jelentős veszélyforrás, hiszen egyre nagyobb területet önt el a víz, és ez elől nemigen lehet elbújni. A hatóságok azonban előrelátóak voltak, tanultak Katrina szeszélyeiből, és a területen kötelező kiürítést hajtottak végre.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a teljes állam kiürült, pusztán a leginkább veszélyesnek tartott területekről költöztették ki az embereket. Azoknak, akik maradtak Ida valóra válthatja a rémálmaikat is, hiszen már landolása pillanatától 285 000 háztartásban szűnt meg az áramszolgáltatás.

lead kép: AP

erőhurrikánIdaUSAéletszél