Április 20. Szombat, Tivadar

Gazdasági előny a környezetvédelem? A turizmusban mindenképpen!

Érdekesség
2021. október 04. 11:00
null

A környezetvédelemben és a klímakatasztrófa elleni harcban sok olyan tényező is szerepel, amikkel nehezen összeegyeztethető világunk első számú feladata. Erre talán a legjobb példa, amit az emberek szeretnének, amire vágynak, illetve az, ami a környezetnek is jó.

A turizmus

Szinte nincs is olyan ember, aki nem szeretne világot látni. Ehhez persze sok esetben olcsórepjegyekkellenek, és az sem árt, ha az úti cél megközelíthetősége könnyű, és az ott tartózkodást is meg lehet úszni olcsón. Ha pedig ez adott, akkor bizony tömegek érkeznek egy-egy adott helyszínre.

A turisztikai célpontok számára pedig ez a cél, gazdasági szempontból. A több turista több bevételt is jelent, vagyis minél többen vannak, annál jobb. Sajnos azonban a gazdasági növekedés ára éppen az, hogy ami miatt olyan sokan érkeznek az adott területekre, az elpusztul.

Erre remek példa lehet Thaiföld jó pár látványossága, ahol mára odáig fajult a helyzet, hogy teljesen le kellett zárni részeket, és oda turisták most évekig be sem tehetik a lábukat. Ha ugyanis nem lépik meg ezt, akkor a látványosság örökre elpusztul.

Fenntarthatóan?

San Juan-szigeteken igyekeznek ezt a lehető legtökéletesebben megvalósítani. A Washington államhoz tartozó területen ugyanis a vezetés, amit csak tudott, alárendelt a környezetvédelemnek, dacára annak, hogy a szigetek fő bevételi forrás aaturizmus.

Több olyan intézkedés is adódik, mely a környezetet igyekszik védeni, többek közt a sziget forgalmának erős korlátozása, vagy a szezon eltörlése. Ezek az intézkedések bár elsőre fájdalmasak lehetnek, mégis kifizetődnek. A természeti értékei miatt ismert szigetek így megőrzik vonzerejüket, a környezet ép és egészséges marad, miközben a turizmus sem marad el, sőt, fejlődik.

Ehhez persze új modellek, új irányelvek kellenek, és bizony csak hosszabb távon várhatjuk el a megtérülésüket, de stabilabb bevételt érhetnek el általuk, mely folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Hogy a rendszer mennyire működőképes, és hogyan lehet átültetni más területekre is, az még kérdéses, de hogy az irány ez lesz, az mára tény.

képek és lead kép: inhabitat.com

utazásklímakörnyezetembervédelemturizmus