2022. január 18. kedd
Piroska

A turisták letarolták, most be kellett zárni, így nem láthatjuk a csodás partot

2018. október 18., 16:00
A turisták letarolták, most be kellett zárni, így nem láthatjuk a csodás partot

A Part című sikeres filmben megismerhettük a paradicsomot, és akinek volt elég pénze, az élőben is felkereshette azt. A múlt idő nem véletlen, ugyanis most egy évig biztosan nem mehet majd oda, még akkor sem, ha nagyon szeretne.

A turizmus ára

Hogy a turizmus mekkora üzlet, nem is nagyon kell kifejteni, hiszen akár egész országok élnek meg belőle, méghozzá nem is rosszul. Fejlődő iparág, mely olyannyira sikeres, hogy egyes helyek látogatottságát az egekig emeli.

És itt meg is érkeztünk a gondhoz. Az olyan turista látványosságok, mint a Legoland a tömegek rohama után malterral és habarccsal helyrehozhatóak, és persze van szünnap is. Az olyanok, mint amilyen a tájföldi Maya – öböl, ahol a kérdéses DiCaprio filmet is forgatták, nem ilyen szerencsések.

kép: mylittleadventure.com

Hogy megérte a kormánynak a turizmus, az biztos, hiszen éves szinten ez az öböl 12.3 millió dollárt termelt (csak az államnak), ami nem is csoda, hiszen napi (!) szinten 5000 ember fordult meg itt hajókkal, és a környékről más közlekedési eszközökkel. Ez pedig már nem tartható mennyiség, hiszen a turisták elképesztő környezeti károkat képesek okozni.

1 év

Ráadásul még csak nem is azzal van a baj, hogy a turisták szemetelnek, vagy nem vigyáznak a helyre. Egyszerűen a mennyiségükből adódik a rombolás. Egyrészt mindenképpen jelentős az a hatás, amit az öbölben kikötő rengeteg hajó generál, másrészt a napi 5000 emberről a vízbe jutó naptej mennyisége is olyan nagy, hogy a környék korallállományának 80%-ka mára elpusztult.

kép: true-beachfront.com

A környezetvédők nagyon örülnek, mivel eredetileg a kormány 4 hónapra tervezte bezárni az öblöt, a természeti károkat felmérve azonban 1 évre hosszabbított. A helyi szervezetek szerint még ez sem elég, de ahhoz már mindenképpen jó kezdet, hogy a természet képes legyen gyógyulni. Ehhez a természetvédők is hozzájárulnak, mivel már folyamatban van a korallok telepítése is, a terület védelméről azonban a későbbiekben is gondoskodni kell, mivel ezt a tömeget az öböl képtelen komoly károk nélkül tolerálni

lead kép: walkabouttoursphuket.com

Ezek is érdekelhetnek