2023. január 31. kedd
Marcella

Eta partot ért

2020. november 5., 16:00
Eta partot ért

Eta elérte Nicaragua partjait, és ahogyan az várható is volt, komoly szél és vízkárokat hozott magával. Meg nem áll, várhatóan Kuba és Florida felé halad tovább, és a tengerre érve újra erősödni fog. 

kép: Eddie Andino twitter

Erre pedig már nagyon nem lenne szükség, hiszen a landoláskor 4-es kategóriájú hurrikánként érkezett, a szárazföld azonban sokat vesz el erejéből. Ezt azonban a kalkulációk alapján akár vissza is nyerheti, mikor újra a víz felett halad majd. 

kép: Eddie Andino twitter

 

 

Eta 20 km/h-val, vagyis kifejezetten lassan haladt a nyílt víz felett, landolása után azonban csupán 6 km/h-ás sebességet produkált, miközben 220 km/h-ás tartós szelekkel rombolt, amit csak tudott. 

kép: wfmz.com

A szél 4-5 méteres hullámokat korbácsolt, melyek a part menti területeket is elárasztották, de a hurrikán jelentős mennyiségben hozott magával esőt is, így az áradások is számos helyen jelentkeztek, néhol csak a házak teteje látszott ki a vízből. 

kép: caymaniantimes.ky

Az áradások San Salvadorban, Haitin és Hondurasban is várhatóak, és Eta haladását tekintve az anyagi kár, amit okozni fog, még jóval magasabb is lehet, dacára a felkészültségnek. 

kép: wfmz.com

lead kép: wfmz.com

 

Ezek is érdekelhetnek