2023. szeptember 25. hétfő
Eufrozina, Kende

EF3-as tornádó pusztított Észak-Karolinában

2021. február 24., 14:00
EF3-as tornádó pusztított Észak-Karolinában

Észak-Karolinában, Brunswick megyében egy szörnyeteg tombolt. Az EF 3-as erősségű tornádó nem csak anyagi károkat okozott, de sajnos emberéleteket is követelt. 

3 halálos áldozata és 10 sérültje lett a szélviharnak, de a mentőalakulatoknak sokkal több embernek kellett segítséget nyújtaniuk. Ennek oka az, hogy a kifejezetten erős tornádó 50 házat döntött romba, és az emberek, akik a pincékbe menekültek a tombolás elől, a törmelék alatt rekedtek. 

 

A mostani tornádó még belefér a korrigált Fujita-skála szerinti “erős”, vagyis EF3-as kategóriába, mivel szélsebessége 255 km/h körül alakult. A rombolás mértéke is ennek köszönhető, valamint többek közt az is, hogy 37000 ügyfél volt kénytelen nélkülözni az áramot is a tornádó miatt. 

A korrigált Fujita-skála a tornádók erejét hivatott mérni. Már egy EF2-es erősségű szörnyeteg is komoly rombolásokat képes véghezvinni. A skála vége, az EF5-ös kategória, melynél a szélerősség meghaladja a 322 km/h-át. Ebben az esetben a vasbeton épületek sem igen képesek ellenállni a tombolásnak. Ilyen erejű tornádóval azonban a feljegyzések óta összesen két alakalommal találkozhattunk. 

képek és lead kép: Brunswick County Sheriff's Office

 

Ezek is érdekelhetnek